Lujza atya szórólapozni indul, merthogy kell ám a reklám a hitnek is, ezt az alatt a két évtized alatt, míg mindenféle kereskedők és hirdetők tömik teli a paplak postaládáját, megtanulja Isten szolgája is. Lujza atya egyébiránt nem atya, mert a református hitközség vezetője, hanem lelkész, illetve a lelkész az ő meghatározása szerint inkább agyturkász, tehát ő lelkipásztor leginkább. Ha már a puszta szélén vagyunk. Ráadásul nem is Lujzának hívják, mint az világos lehet az atya megszólításból, hanem Imrének, csakhogy felmenőit a Blaha vezetéknévvel áldotta meg a sors. Mindegy is, volt nemzet csalogánya, ő meg a telep lelkipásztora. Lujza atya nagyobb ünnepek előtt nyakába veszi pártfogoltjaival a telepet, és a mi utcánkat és szórják az igét a postaládákba. Az igehordozókat nem sajnálják, adják bőven. Van egyszer a holland adományból származó színes kis hitreklám, azután készítenek sajátot, fénymásolóval, azon rajta az ünnepi istentiszteletek időpontjai, némi magyarázat a közelgő ünnepről, választott zsoltár, és a telepi református templom, de nincs is másik, telefonszámai, újabban Lujza atya imél címe.
Lujza atya pártfogoltjai megtért, korábban elveszett bárányok. Fiatalabb emberek, meg idősebbek is, akik annak előtte szerettek inkább valamilyen ködön át kinézni a világra, vagy mert volt rá okuk, vagy mert még ezután lesz. Akkor egy kicsit megijedtek, mikor köd, vagy szűrő nélkül már nem ment a nézelődés, és másik kapaszkodó kellett. Lujza atya csinált a templom mellett egy kis közösségi szobát, ott lehet ping-pongozni, sakkozni, meg beszélgetni. Ott meleg is van, mikor dúl a hideg, kívül, vagy belül. Időnként a kapaszkodót vesztettek odatalálnak, akkor a pap felkarolja őket. Néha még munkát is talál, vagy ad nekik, akár rendes állást is, persze minimálbérrel, de az is jobb, mint sorban állni a Szív utcán azért a néhány tízezer forintért. Az a minimálbér ahhoz képest sok. Annyira sok, hogy az eltévelyedett bárány ismét eltévelyedik, egészen addig, míg ki nem fogy pénzéből. Nem mindenkire igaz ez. Csak csendben tegyük hozzá, hogy néha, mint most is, mikor szórólapozni indul, Lujza atya fejében, de inkább ízlelő bimbóin is megfordul egy jó korsó sör kívánalma, a nejlon előtt haladtában.
Itt semmi sem az, aminek látszik, vagy leginkább nem az a neve, mint aminek hívják. A nejlon sem nejlon, hanem Varázs Italbolt, de ezt senki sem tudja. Pedig az van kiírva, sőt mindenféle színnel kivilágítva a homlokzaton, hogy Varázs Italbolt. Hogy bonyolítsam még, hívják Jakabnak is. Szóval Lujza atya ott bandukol a nejlon előtt, csavarja a nyakát befelé rendesen, hátha valaki észreveszi milyen szomjas és akkor örömmel, fennkölten ellent tud állni a csábításnak. De nem szól ki onnét senki, csak néhány cigányasszony veszekszik egymással valami edzőcipőn, a Pista postás lánya, mert ő a csapos, meg idegesen nézi őket az ajtónak támaszkodva, mert ha az asszonyok veszekszenek délelőtt, akkor itt estére verekedés lesz az emberek közt. Lujza atya int egyet, még egyszer átgondolja, hogy milyen állhatatos is, hogy ebben a melegben nem tér be egy korsó ser erejéig, mert a telepen, meg a mi utcánkban – ahol nincs is kocsma – itt a legjobb sör, meg az egész városban és azért hívják Jakabnak is, mert mögötte van egy másik ház, ahol a sörfőzde működik és annak a tulajdonosa a Jakab. A sörfőző mester meg Zöld Laci, és annyira jó a sör, amit főz, hogy már aranyérmet is kapott többször is versenyeken. Lujza atya szórólapozott pünkösd előtt is, Rizsa bá látogatását például annak sikerének tudja be.
A mi utcánk elején társasházak épültek. Ott egyszerű lenne a dolga Lujza atyának, de senki nem hiszi el neki, hogy egy református pap csenget a kaputelefonon, többnyire elküldik szórakozni. Ekkor kénytelen várakozni, és többnyire cirkál a kétemeletes házak közt, mígnem sikerül hazatérőt, vagy postást kifognia s megszórja igéivel a postaládákat. Mikor ezzel megvan, elindul a lakópark mediterrán, tujákkal terhelt villái közt, dacol a drága kutyákkal, kertészekkel, unatkozó és kacér kismamákkal, szóba áll, aki csak hagyja, azzal, és csábítaná a hithez a tévelygőket. A mi utcánk sarkosan épült, egyenes, nincsenek hajlatok, kanyarok, szögletes érdekek alakították, többnyire szögletes emberek lakják. Itt nincs idő, igény hitre, istentiszteletre. Hogyisne, még korábban kellene felkelni, vagy nem lenne lehetőség wellnessre szállóban, drágán. Így azután
Lujza atya, mire végez a mi utcánk szórásával, igencsak tépett lelkileg, testileg, alig várja, hogy feltűnjék vele szemközt valamelyik pártfogoltja, ki a másik irányból közelíti a mi utcánkat, szórja az igét. Jön is, az istenáldotta, csak kissé furcsán szaporázza. Lujza atya messziről érzi az ital szagát, rosszallóan csóválja fejét, mikor segítője beszámol róla, hogy a Határ úton több pártfogóra is akadt, akik mind megígérték, hogy részt vesznek az ünnepi istentiszteleten. Ha nem lesz nyitva a vámos kocsma. Ami azért vámos, mert a Határ úton van. Lujza atya nem túl boldog, mert olyan még nem volt, hogy a vámos kocsma bezárjon, még akkor sem, mikor leégett, mert kerítettek egy bódét és onnét lehetett piát kapni. Mindegy is, ha már egy lélek magára veszi és legalább beleolvas olvas az írásba, már megérte a munka, mondja Lujza atya bárányának, miközben bandukolnak vissza a telepre. Imre bácsi, ide én bemegyek, mert kurva meleg van, iszok egy kólát, mondja segítője a nejlon előtt. Menjél, csak találj majd haza, int Lujza atya. Otthon az asszony szól ki a tévé elől, hogy hol voltál már, milyen napod volt. Kurva meleg, válaszolja Lujza, szódát fröccsent a borra.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.22. @ 10:50 :: Pogány Gábor
