Hajzer Zoltán nyomozó 2006 ?szén vonult nyugdíjba a rend?rkapitányság megbecsült tisztjeként. Az ominózus alkalomra Jutka, a felesége egy márkás, aranyozott tollal lepte meg. A tollba belegravíroztatta: ”Szeretett férjemnek Zoltánnak nyugdíjba vonulása alkalmából 2006.” Sokat törte a fejét, mivel lephetné meg párját, de ennél frappánsabb ötletet nem tudott kiagyalni. Anyagiakban nem szenvedtek hiányt, Zoltán apja, aki egy hatalmas gyógyszergyárnak volt az igazgatója 40 éven keresztül, rózsadombi villát és egy Chrysler Concord luxuskocsit hagyott örökül a négytagú családra. Zoltánt a szerelemnél is er?sebb érzelem kötötte az ezüstmetál kocsihoz. Minden szabadidejét az autó javíttatására és tisztántartására fordította.
Az ajándékba kapott tollat megköszönte és az akasztóját a felölt?je fels? zsebébe fogatta. Már sokkal több ideje jutott a családdal utazgatni, kirándulni. Szép ?szi nap reggelén a két gyerekkel elindult Visegrádra. Jutka ez alkalommal nem tartott velük, vonattal pár napra a vidéken él? beteg édesanyjához utazott. Hármasban vidáman beszélgettek a kocsiban, az id? még szinte nyáriasan meleg volt, az eléjük táruló, ezer színben pompázó erd? látványa leny?gözte ?ket. Az autórádió a háttérben nagyon halkan szólt. Zoltán egy picit visszavette a sebességet, meghallott egy hírt, ami érdekelte. A zsebéhez nyúlt, hátranyújtotta lányának a tollat, írja fel az elhangzó lottószámokat. Épp a múlt héten változtatott a harminc éve állandó számain, az újat pedig képtelen volt megjegyezni.
„Majd otthon megnézem” – gondolta, és az autóban tartott noteszt is hátraadta. A lány felírta a számokat, de öccse kikapta a kezéb?l a tollat, amit közelebbr?l akart szemügyre venni. Ez kisebb birkózásba torkollott a hátsó ülésen, aminek az lett a vége, hogy az ajándék toll a kocsi hátsó ülése mögé került. Zoltán nagyon mérges lett, hogy ekkora gyerekek, hogyan lehetnek ilyen sületlenek, de elhatározta: a jöv? héten, amikor következik a szokásos szerviz, megkéri a fiúkat, szereljék már ki az ülést, mert mögé esett a becses tolla!
A tájat a visegrádi várból csodálták, a napos tiszta ?szi id? miatt nagyon messzire el lehetett látni. Az autót gondosan lezárta és a lenti parkolóban hagyta. „Olyan jó lesz egy nagyot sétálni a hegyen” – gondolta.
Kínosan ügyelt a biztonságra: egy korszer? riasztó rendszer védte a kocsit. Egész nap a várban szemlél?dtek, az idegenvezet?vel még a túra végén külön elbeszélgettek. A lánynak ez a kirándulás anyaggy?jtés miatt kellett a diplomamunkájához. Már sötétedett mire lesétáltak. Zoltán messzir?l megnyomta a szuper-érzékeny riasztó gombját. Szokatlan módon azonban, nem hallották vissza a pityegést. Bármennyire fürkészték a parkolót egyikük, sem fedezte fel a Chryslert. Zoltánnál szakmai ártalom volt a rendkívüli nyugodtsága. Arca sem rezdült annak láttán, hogy az autó elt?nt. Rögtön felmérte a helyzetet, tisztában volt vele, hogy ellopták
Mobiltelefonján beszólt a rend?rségre. Természetesen az eset els?bbséget élvezett a többivel szemben és az autót azonnal keresni kezdték. Tudta, hogy az országban m?ködnek olyan autótolvaj bandák, akik a drága autókra specializálják magukat és rendkívül kifinomult, rafinált módszerekkel lovasítják meg a járgányokat. Kiiktatják a riasztórendszert, több kamionnal dolgoznak, azok valahol várakoznak, és az ellopott kocsival a leengedett rámpán felhajtanak a belsejébe, így többé nem látja viszont a gazdája. Nagyon szomorú lett. Szerencsére pénzét és iratait magával vitte az autóstáskájában, s haza tudtak vonatozni.
Majdnem egy év telt el azóta, hogy ellopták a szívének oly kedves autóját. Minden nap érdekl?dött, hogy van-e fejlemény az ügyben, de sajnálkozva közölték valamennyi alkalommal: „Nincs meg a kocsi”. Nem reménykedett már, hiszen tudta, amelyik ennyi ideig nem kerül el?, arra keresztet lehet vetni. A helyi napilapot böngészte, mert már azt tervezte, vesz egy másikat: egy ugyanolyat.
Az egyik hírneves autókeresked? az újság mellékletében fényképpel kínálta a kocsikat. Zoltán meglátta benne autójának tökéletes hasonmását, szíve majd kiugrott örömében. Azonnal taxit hívott és odahajtatott. Senki nem tudta volna lebeszélni, hogy megvegye a számára oly kedves darabot. A kocsira egyéves garanciát vállalt a keresked?. Elhatározta, hogy ezt az autót egyetlen másodpercre sem hagyja elt?nni a látóteréb?l, amikor nem tud zárt helyre beállni.
„Ez a legbiztosabb védekezés” – éppen ezen gondolkodott, amikor egy keresztez?désben, ahol neki lett volna els?bbsége belerohant egy figyelmetlen vezet?. A kocsi oldala teljesen összetört. Még a kereskedésben megkötötte a biztosítást, mégis nagyon bosszantotta, hogy els? útján így járt. A hibás sof?r készséggel elismerte a b?nét, kitöltötték a megfelel? papírokat, így nem hívtak rend?rt. Azonnal visszafordult, vitte egyenesen a kereskedés m?helyébe, ahol javítást, festés, vizsgáztatást is vállaltak. A tulajdonos sajnálkozott, de megígérte, hogy pár napon belül kész lesz a kocsi.
Hétf?n vásárolta, s csütörtökön kellett érte mennie, hiszen a kocsit újra kellett fújni, s annak bizony van egy száradási ideje! Csütörtökön reggel már a nyitásra odament. Gyönyör? fényben csillogott a kocsi, és a balesetnek semmilyen nyomát nem lehetett rajta felfedezni.
A tulaj a kezébe adta a slusszkulcsot meg egy tollat. „Valószín? az el?z? tulajdonos ejthette a hátsó ülések mögé, de a festés miatt azokat ki kellett szedni és ott találták a fiúk” – mondta.
Forgatta, nézegette, a nem várt bonuszt, s felfedezte rajta az apró bet?s, egy kicsit elhalványult gravírozást:
”Szeretett férjemnek Zoltánnak nyugdíjba vonulása alkalmából 2006.”
Legutóbbi módosítás: 2010.06.16. @ 16:48 :: Sípos Julianna