Mindenkinek van már varrógépe, rádiója, jégszekrénye, telefonja. Most mit tegyünk? kérdezte a gyáros.
Csináljunk bombát, mondta a feltaláló.
Csináljunk háborút, mondta a tábornok.
Hát ha semmi más megoldás nincs, mondta a gyáros.
Amikor a háború véget ért, a katona hazament. De nem volt kenyere.
Akkor meglátott valakit, akinek volt. Agyonütötte.
De hát senkit sem szabad agyonütni, mondta a bíró.
Mért nem? mondta a katona.
A fehérköpenyes férfi számokat írt a papírra. Egészen kicsi, halvány bet?ket írt mellé. Aztán levette a fehér köpenyt, és egy órán keresztül az ablakpárkányon lév? virágokat ápolgatta. Amikor látta, hogy az egyik virág elpusztult, nagyon szomorú lett, és sírt.
És a papíron ott voltak a számok. Annak alapján egy fél grammal két óra alatt ezer embert lehetne megölni.
Sütött a nap a virágokra. És a papírra is.
Lesebuchgeschichten
Alle Leute haben eine Nähmaschine, ein Radio, einen Eisschrank und ein Telefon. Was machen wir nun? fragte der Fabrikbesitzer.
Bomben, sagte der Erfinder.
Krieg, sagte der General.
Wenn es denn gar nicht anders geht, sagte der Fabrikbesitzer.
Als der Krieg aus war, kam der Soldat nach Haus. Aber er hatte kein Brot.
Da sah er einen, der hatte Brot. Den schlug er tot.
Du darfst doch keinen totschlagen, sagte der Richter.
Warum nicht? sagte der Soldat.
Der Mann mit dem weißen Kittel schrieb Zahlen auf das Papier. Er machte ganz kleine zarte Buchstaben dazu. Dann zog er den weißen Kittel aus und pflegte eine Stunde lang die Blumen auf der Fensterbank. Als er sah, dass eine Blume eingegangen war, wurde er sehr traurig und weinte.
Und auf dem Papier standen die Zahlen. Danach konnte man mit einem halben Gramm in zwei Stunden tausend Menschen totmachen.
Die Sonne schien auf die Blumen. Und auf das Papier.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Szilágyi Erzsébet
