Az üvöltő szél, és a vajúdó ég zaja mögül is jól kivehető puffanásra a pap azonnal lefordult kemény húsú, fiatal szeretőjéről. Így, a hátán fekve, éppen rálátott a templom tornyára. A látvány bizonytalan hiányérzetet gerjesztett benne. Mintha egy óriás, hatalmas, éles pallosával, lemetszette volna róla a süveget, keresztestől.
Ezzel egy időben, a torony alatt álló harangozó kezei a kötelet markolták. Karjai közé szorult fejét oldalra fordítván, a keresztelőfülke ablakán át láthatta, amint a kereszt, csúcsával beleáll a templomkert felázott, puha földjébe, s rajta, mintegy kehelyként tátong az ég felé a torony süvege.
A sűrűn záporozó, dió nagyságú jégdarabok spirálisan köröztek benne lefelé, hogy azután megüljenek az aljában.
A látványra, agyában egy meglehetősen nagyra nőtt viszkisüveg képe, a templom tövében kuporgó házikó oldalsó ablakában meg Nelli néni holtra vált, ráncos arca derengett elő. Utóbbi göcsörtös keze, útban a szegycsontja felé éppen az állánál tartott, fogatlan száját akkor hagyta el az első „Uram, irgalmazz”.
— Csak azt kapták, amire rászolgáltak! — mondta ki az ítéletet az út túloldalán lévő ház függönye mögül leselkedő Zágorka. Miközben lassan lehunyta szemét, az úton felgyülemlett jégkása szikrázó, szűz hóvá változott. A bejárón megjelent régi, faragott szánkójuk, subába takaródzó apja kissé hátradőlve feszítette a gyeplőt, a két almásderes nyakában ragyogtak a széles övre szegecselt gömb alakú csengettyűk.
A hirtelen beálló lélegzetnyi csendben tisztán hallatszott, a megnyílt toronyba hulló jégszemek által keltett, különös harangjáték.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.20. @ 10:52 :: Takács Dezső