*
Feltépték a ráncok zaklatott szívemet,
Ezer év gyűrött fuvallata visít rajtam,
Az álmok miket dédelgettem, tova keltek,
A kövek elgurultak, miket a múlt rejtett hajdan.
Száraz gitár, húrtalan életet borít magára,
A ráncok zaklatott testet őrizve állnak,
S a némaság, jobban vakít mint a máglya,
De nem szabadulok, hiába akarok, hiába várnak.
Hosszúak lettek a napok és állandóak,
A lelki katonák úgy hallottam haldokolnak lassan,
Mert mától keserűbb lesz minden mozdulat,
Hajdan még volt lehelet a testben, miben laktam.
2009
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Thököly Vajk
