a szennyben oszlik testünk,
csak bámuljuk a tisztaságot
önző, irigy magányunk sírjuk
magunkból,
kergetünk egy zavaros álmot,
vágyjuk a könyörületet,
koldulunk szeretetet,
vaksötét éjünkben a megvilágosodást
keressük,
reményeket temetünk
komor, konok monoton mozdulatokkal,
leszámolva a világgal,
s a világ is velünk,
forgatjuk malmunkat,
de a hit tekercse benne
már tépett cafatokban
kaffog a hazugságoktól,
a múltban sárgult
papír könnyektől szétázva,
zagyva gondolatokként
ülepedik le létünk aljára,
s a gép kattan
hosszan fütyül, fülsértőn,
lélektépőn
az elmúlás.
jegyzet a mű címéhez:
Őszentsége Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma elemzéséből készült kivonat
A szerző az értekezést a következő összefoglalással zárja: „Ennek az ősi tibeti mantrának a hat szótagja azt jelenti, hogy attól a gyakorlattól függően, amely a módszer és a bölcsesség láthatatlan egysége, az ember tisztátlan testét, beszédét és szellemét Buddha tiszta testévé, beszédévé és szellemévé tudja átalakítani.”
Legutóbbi módosítás: 2010.06.01. @ 11:09 :: Tiszai P Imre