Tiszai P Imre : Reménytelen szonett

Nyomtatás

Nap hevében lelkem didergőn fázik,

éjenként zord ősz fénye lobban fel már,

álmunkat űzőn beteg világ rám vár,

rőt parázsként az ítélet felizzik,

emlékek suhannak ott, sebzett szárnyak,

igaz szavak vesznek most szennyes árba,

a fájó tehetetlenség ránt sárba,

fényekkel birkóznak éjsötét árnyak,

ne szólj, hallgass, mért vársz, siess, menj tovább,

ne kérdezz, nincs válasz, látod: ostobább

vagyok én annál, hogy megőrizzelek,

nyomom sem maradhat, csak arra vágyom

ne legyen se szám, se írás fejfámon

menj, feledj, temess, még emlék sem legyek!