*
börtönbe zárva a lélek
testem formaként borul rám
még szavakat formálna szám
de az igazságtól félek
kezed hiába nyúl felém
magamra szól ítéletem
csak egy monológ életem
viharfelhőkben tűnt remény
szűköl még az állat bennem
ösztönök lázadnak újra
törött lábbal kelek útra
mért kellett emberré lennem
néma és vak világban csak
üres szavak visszhangzanak
Legutóbbi módosítás: 2010.06.13. @ 10:18 :: Tiszai P Imre