A jobbágy
Szeptember els? napján Noémi elmélázva kerülte meg az állomást, hogy az iskola felé induljon. Ahogy felpillantott, Tündérországba ill? látvány tárult a szeme elé. Még érzett a nyárutó melege, de már rozsdásba kezdett játszani a természet. A távoli hegyoldalak színkavalkádjára egy csodálatos napsütés próbált rálicitálni. Olyan ragyogó napsütés és tiszta, páramentes leveg? volt, amilyen csak a szeptemberben látható. Ilyen id?ben lehet a Déli-Kárpátok gerincér?l megpillantani a Dunát. Amikor a múlt évben elindult els? munkahelye felé, akkor az id?járás is ?t gyászolta. Most nem osztozik elkeseredettségében.
Csalódottsága ellenére sem állta meg, hogy meg ne álljon egy kicsit gyönyörködni a tájban. A következ? pillanatban egy el?tte elvonuló szekér takarta el el?le a kilátást.
– Taxi! – kiáltott vidáman utána, mert megismerte a bakon ül? Áront.
– Tanárn?! Hát mégis visszajött hozzánk? – kérdezte Áron kitör? örömmel, de azonnal le is hervadt a mosolya.
– Ugye örvendek a más kárának? Nem sikerült áthelyeztetnie magát…
– Nem… – sóhajtott Noémi.
– Nem épp álmai munkahelye ez az isten által is elfeledett falucska iskolája. Ingázás mocskos vonaton, a társadalom krémjének nem nevezhet? utastársak között, gyaloglás szélben, sárban, hóban, felszerelés nélküli iskola, a diákok tudásáról ne is beszéljünk, sikerélménye szinte nincs, az iskolavezet?ség gáncsoskodik…
– Még jó, hogy megismertem néhány embert, akit jó barátomnak nevezhetek – mondta Noémi beismer?en.
– Meséljen… – kérte Áron.
– Egész nyaram ráment, annyi id?, fáradtság, pénz… mindhiába – kezdte mesélni Noémi. – Nem reméltem, hogy egykori középiskolám matematika katedráját tálcán felkínálják. Elfogadtam volna bármely Brassói tanári állást, akár románul is. Ha már a városban megvetem a lábam, egyrészt könnyebben találok megfelel? üres katedrát, ha megürül valamelyik magyar tagozatú iskolában, másrészt, ha kimaradna az ingázás, több id?m lenne utána járni.
– S nem talált üres helyet? Egy 300000 lakosú városban?
– El?ször az inspektorátuson érdekl?dtem az üres helyek fel?l. Nem voltak épp barátságosak, inkább kifogásoknak és ürügyeknek, mint okoknak éreztem a magyarázataikat. Aztán a becsukott ajtó mögül hallottam egy fél mondatot valami bozgoroaica[1]-ról… Végigjártam a város minden iskoláját és középiskoláját, hogy megtudjam, nincs-e üres katedra. Vagy nem volt, vagy „fenntartották valakinek” aki az idén is tanított, vagy csak fél katedra volt… Akkor kezdtem végigjárni a közeli falvakat, ahova könnyen ingázhatok. Brassótól csak 13 km-re Zajzonban magyar tagozat is van, ott már találtam is helyet. Boldogan szaladtam az inspektorátusra, mire végig se hallgattak, s közölték, hogy még mint gyakornok tanár, nincs véglegesít? vizsgám, s a törvény szerint köteles vagyok letölteni ott három évet, ahova helyeztek.
– S ezt miért nem mondta els? alkalommal?
– Jó kérdés. S sokan mégis sikeresen áthelyeztetik magukat egy év után „különleges engedéllyel”. De hát a törvény olyan, mint a sorompó. A róka átbújik alatta, az oroszlán átugrik felette, s az ökrök, mint én, megállnak el?tte. Rájöttem, amíg ett?l az alaktól függök, nem terem nekem babér Brassó megyében, hacsak meg nem kenem. De hát tudtam róla, hogy szekus. Sejtettem, hogy „kenést” vár, de nem mertem. Kovászna megyében kezdtem keresgélni, Szentgyörgyön és a megközelíthet?bb falvakban. Biciklin jártam be ?ket, napokig. Nem kellett volna akkor elhagynom a megyét, s minden egyszer?bb lett volna. Napi három órát nyerek, ha például Kökösben, vagy Uzonban kapok helyet. A Kovászna megyei f?inspektor, Ion Cornea felajánlott más eldugott falvakban (cseberb?l vederbe!) helyet, ha az áthelyezésembe a minisztérium is beleegyezik. Ezt én úgy értelmeztem, hogy talán még lehet esélyem. Elkezdtem más megyékben is keresgélni, mozgósítottam más megyebeli ismer?seimet.
– De hát oda már nem tudna ingázni…
– Nem, de akkor letelepedtem volna ott. Udvarhelyen, Csíkszeredában, Meggyesen el tudtam volna képzelni. Nem az ingázás az egyetlen ok…
– Városon született…
– Igen. Vágyom a városi életre. Hiányzik egy színházi el?adás, egy koncert, más az élet, mint falun. S id?vel ürülne hely egy középiskolában is…
– Ahol lehetne látszatja a munkájának… – jelezte Áron, hogy érti.
– Végül Temesváron felcsillant egy reményszikra.
– Az jó messze van…. S Temesvár nem zárt város?
– De igen. Mégsem ezen múlott. El?ször elutasítottak. Ám került valakim, aki jól ismerte a Temes megyei f?inspektort. Miután kerül? úton megkapta a 2000 lejt…
– De hát ez több, mint egyhavi fizetése…
– Igen, de került hely, nem is akárhol, az egyik magyar általános iskolában. Ám kellett a minisztériumi engedély is… Lementem Bukarestbe, papírokat kértek. Egy rosszul kiállított irat miatt, le kellett utaznom még egyszer. Ingázni kezdtem Sepsiszentgyörgy (ahova a munkahelyem tartozik), Brassó (ahol a középiskolát végeztem, és ahol van az állandó lakhelyem), Kolozsvár (ahol az egyetemet végeztem), Temesvár (ahova tartozik az új munkahelyem) és Bukarest között. Éjjel vonaton, nappal sorbaállás, s megint. Aztán kisütötték, hogy bár az irataim most már rendben vannak, kihallgatást kell kérnem egy magasabb beosztásútól. Persze csak el?jegyeztetéssel lehetett. Leutaztam újra, négy óra várakozás után közölték, hogy ma nem lesz kihallgatás, mert az elvtársn?nek más dolga akadt, kérjek újabb el?jegyzést. De járt le a határid?, s szaladjak még egyszer Sepsiszentgyörgyre és Temesvárra, hogy tartsák még a helyemet, a kihallgatáson közölték, hogy a miniszternek személyesen kell aláírnia, tehát kérjek t?le is el?jegyzést, de azt csak akkor lehet kérni, ha már visszajött, mert ? mondja meg mikor hajlandó kihallgatásokat tartani. Á, nem lehet, hogy valaki el?jegyezzen, azt csak személyesen kérhetem, azért külön kellett leutaznom Bukarestbe. Még jó hogy nem Szatmáron lakom. Közben leváltották a minisztert, kezdd elölr?l. Egyesek, akikkel együtt el?szobáztam ezalatt el is t?ntek. Egyikkel találkoztam Bukarestben, elintézte. „Hogyan?” – érdekl?dtem. „Kell tudd mozgatni a farkadat.” Ennyi volt a magyarázat. Én ismeretlenül nem mertem csak úgy bemenni, s felajánlani egy összeget. Féltem, hogy úgy járok, mint Dr. Deleanu… Temesváron volt egy ismer?söm. Itt nem volt. Az új miniszternek pedig bizonyítania kellett, hogy betartja CeauÃ?Ÿescu el?írásait. Aki gyakornok, az nem mozdul a helyér?l! S e küszködés közben még a detasálás[2] esélyét is elvesztettem, vagyis hogy egy évre áthelyezzenek egy közelebbi iskolába. Nem adtam le az irataimat id?ben. Jobbágy vagyok, földhöz kötve. Ingázhatok tovább. Ráment a nyaram, sehol se vakációztam, ki se pihentem magam, rengeteg fáradtság, idegesség, s még több mint négy hónapi fizetésem is, ha nem több – fejezte be Noémi a panaszát. – Jobbágy vagyok, röghöz kötve – ismételte meg lemondó hangon.
Áron csak hallgatott. Mit is mondjon, mivel vigasztalja? Az utolsó öt percben csak hallgattak.
– Szervusz! Visszajöttél? – fogadták a kollégák a tanáriban.
– Jobbágy vagyok, röghöz kötve – ismételve meg Noémi el?bbi megfogalmazását. – Csak az úr földjét nem dolgozom meg kényszerb?l.
– Meglesz az is, ne búsulj – „vigasztalta” Kiseszter. – Az idént?l kezdve a hetedikesek és a nyolcadikosok is részt vesznek az ?szi mez?gazdasági kampányban. A tanárok feladata felügyelni a munkájukat, elkísérni ?ket, és ?k felel?sök nemcsak a fegyelemért és a jelenlétért, hanem a munka mennyiségéért és a min?ségéért is.
– De hát ebben a faluban nincs is kollektív… – futott ki Noémi száján.
– Innen harminc kilométerre lev? állami gazdaságba fognak menni – világosította fel Ági.
– Nehogy hazalógjanak… – olvasott Noémi a kiagyalók gondolatai közt. – De hogy’ veszem rá ?ket, hogy menjenek idegeneknek a mezején dolgozni, amikor ?k nem is szoktak iskolába járni, mert a saját földjeiken is kell dolgoz… – harapta el a mondat végét, mert belépett az igazgatón?.
– Minden tanár felel azért, hogy megfelel? legyen a jelenlét aznap, amikor kíséri a diákokat. Szép szóval, vagy fenyegetéssel veszi rá, az nem érdekel, de meg ne halljam, hogy hiányoznak! Minden tanárra hetente kétszer kerül sor. Ági, függeszd ki a beosztást a hirdet?re! – nyújtott át egy lapot.
– S azokon a napokon, amikor felügyelünk, mi lesz az óráinkkal az ötödik-hatodikban?
– A jelen lev? kollégák megoldást találnak.
– S a tornából felmentettek? – akadékoskodott Noémi.
– Tornából és nem hazafias kötelességb?l vannak felmentve. Persze lehet könnyebb munkát adni nekik a mez?n.
„S akkor mi többet fogunk dolgozni…”- sz?rte a szavakat maga elé Noémi. – „A hiányzó kollégák helyett is be kell mennünk órára, az anyagot is be kell pótolnunk, s a mez?n is ledolgozzuk a magunkét…”
Ám az igazgatón?nek éles füle volt.
– Gondolom ez önnek nem jelent majd problémát, hiszen úgy is szeret önkéntes munkát végezni!
Noémi jobbnak látta nem feleselni.
[1] A “bozgor” egy bicskanyitogató kifejezés, a magyarok csúfneve. A közhitben úgy terjedt el, hogy hazátlant, jöttmentet jelent, valójában a szó etimológiailag egy a magyarok által gyakran használt káromkodásra (baszd meg) vezethet? vissza, melyet a románok nem tudnak helyesen kiejteni, mert románban nincs “a” bet? és “o”nak ejtik. A bozgoroaica a bozgor n?nem? alakja.
[2] Tanárok egyetlen iskolai évre szóló id?szakos áthelyezése.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
