Brassó, 1987 november 15.
Vasárnap, november 15.-én egyedül volt otthon. Szülei elutaztak Parajdra, akkorra kaptak beutalót. Édesapja asztmás volt, évente járt oda kezelésre. Helyi választások voltak aznap, amolyan kommunista módra. Volt egy jelölt, a Román Kommunista Párt jelöltje, meg kellett szavazni. És muszáj volt szavazni. El is ment még kora délel?tt, legyen túl rajta. Mivel a TV-n nem volt mit nézni, mert abból, mint egy csapból folyt a kommunista öntudat és a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom – inkább olvasgatott. Délután gondolta átszalad barátn?jéhez, Emeséhez, ki ötödéves volt a mérnöki egyetemen. Rég nem dumáltak egy kicsit. Az ingázás elvitte egész napját, s kétszer 5 km gyaloglás miatt holtfáradt is volt, mire hazaért. Ami azt illeti a látszat nélküli munka is kimerítette. S még az óráira is fel kellett készülnie. Az se volt elhanyagolható munka azon törni a fejét, hogy ezeknek a gyermekeknek, akiknek nincsenek alapjaik, érhet?vé varázsolja az anyagot… Két hónapja a társadalmi élete az abszolút nulla felé konvergált.
Tárcsázta Emese számát. Mária néni, Emese édesanyja vette fel a kagylót. A hangja felt?n?en ideges volt.
– Emese nincs itthon. S jobban teszed, ha nem jössz ma ide!
– Kérje meg, hogy hívjon fel, ha hazaér – fújt visszavonulót Noémi.
Máskor is megtörtént, hogy Emese nem volt otthon. Olyankor Mária néni azt mondta, jöjjön csak át, elbeszélgetnek, amíg a lánya hazaér. S most… Vajon mi történhetett? Aznap nem ment ki a házból. Nem volt kedve semmihez. Bekapcsolta a televíziót, majd le is zárta. Az egyes és a kettes m?soron is d?lt a CeuÃ?Ÿescu és a Párt iránti hódolat. Még olvasott egy kicsit, majd lefeküdt. Másnap már épp lépett volna ki az ajtón, amikor megszólalt a telefon. Édesanyja aggódó hangja a vonalban.
– Jól vagy? Minden rendben?
– Igen, miért ne lennék? – ütközött meg Noémi a kérdésen. Tegnap dél fele beszéltek telefonon, mondta, hogy legfeljebb Emeséhez megy át. Mi ez az aggodalom? Tegnap Mária néni, ma édesanyja…
– F?, hogy rendben vagy. Nagyon, de nagyon vigyázz magadra… – felelte az édesanyja hallhatóan megnyugodva.
– Mi ütött belétek? Mi ez az aggodalom? – kérdezte most már ? is idegesen. – Tegnap egész nap itthon ültem.
– Hál’ Istennek! – sóhajtott édesanyja. – Nagyon vigyázz magadra! – búcsúzott.
Noémi letette a kagylót, majd órájára pillantott, s sietve indult ki az ajtón. Alig a vonat indulása el?tt ért az állomásra, a szerelvény már a peronon állt. Az állomáson nem észlelt semmi különöset, de az már nem kerülte el a figyelmét, hogy az emberek szokatlanul sugdolóznak, állandóan körül-körül tekingetve, mintha félnének, hogy meghallja ?ket valaki. Néhány szót csak elcsípett valami felvonulásról, tüntetésr?l, a Steagul RoÃ?Ÿu üzemr?l, törésr?l, zúzásról, pajzsos rend?rökr?l…
Ahogy belépett a tanáriba, a többiek azonnal körbeállták. Kiseszter intett, hogy figyeli, nehogy jöjjön valaki.
– Mesélj! – szóltak rá izgatottan.
Emese körülnézett. Mindenki t?le várja az információkat, hiszen brassói. ? pedig úgy t?nik, a legkevesebbet tud a történtekr?l.
– Semmit nem tudok. Egész nap a házban ültem. Csak a vonaton halottam néhány szót.
– Te nem hallgatsz rádiót? Rádiót! – nyomta meg Ági a szót, hogy jelezze, nem bukaresti rádióadásra gondol, hanem valamely rövidhullámú adóra.
– Jön Emília! – figyelmeztetett Kiseszter, miel?tt Noémi válaszolhatott volna. Noémi kitekintett az ablakon. Emília hat ujját mutatta fel maga el?tt. Ez annyit jelentett, hogy „Ã?Ÿase!”, ami románul ugyan hatot jelent, de valódi jelentése ilyen helyzetben az volt, hogy „sssst!” A háta mögött azonnal felt?nt az igazgatón?. Szétrebbentek.
„Szent Habakuk! Emese diplomamunkája a Steagul RoÃ?Ÿuhoz köt?dött, a teherautó-gyártáshoz! Lehet, be kellett mennie? S akkor…” – hasított belé a felismerés.
Az igazgatón? azonnal hívatta. Bezárta Noémi mögött az ajtót, majd suttogóra fogta.
– Mondd, mi történt? Mit tudsz?
Noémi egy ideig az igazgatón? szemébe nézett, mintha onnan akarná kiolvasni a gondolatait.
– Semmit – felelte. – Egész nap otthon voltam a lakásba zárkózva.
Az igazgatón?n volt a vizslatás sora. Higgye, vagy ne higgye? Noémi látta a szeméb?l, hogy nem hisz neki.
– Jól teszed. Menj órára.
Szünetenként még váltottak egy-két szót. Figyeltek, hogy az igazgatón? nehogy a közelben legyen ilyenkor. Emíliát is kerülték, annak ellenére, hogy ? figyelmeztetett az igazgatón? jövetelére. Stefan Gheorghiut végzett, sohase lehet tudni… Ahogy hazaért, evett, majd fogta magát, felötözött, s anélkül, hogy el?re telefon bejelentkezzen, átment Emeséhez. Mária néni nyitott ajtót. Nem hívta be. A szeme ki volt sírva.
– Megértettem – szólt Noémi, majd elköszönt, s hazament. Bekapcsolta a Szabad Európa Rádiót. Ott tudta meg, hogy a Steagul RoÃ?Ÿu teherautógyár munkásai nem kapták meg a fizetésüket. A felháborodás egyre n?tt, el?ször az üzem udvarán fejezték ki a felháborodásukat, majd elindultak a Néptanács felé a Bukaresti úton. Leállt a forgalom, s a felvonulókhoz sokan csatlakoztak. Elkezdték kiabálni, hogy „Le CeauÃ?Ÿescuval!” s más rendszerellenes jelszavakat is. Egy ideig csak kiabáltak a Kommunista Párt Brassó megyei székházának épülete el?tt, majd egy adott pillanatban behatoltak, s mindent összetörtek, iratokat tettek tönkre. Voltak, akik csitítani akarták a tömeget, de hatástalanul. A pajzsokkal kivonuló rend?rség el?ször körbevette ?ket, fényképeztek, filmeztek, majd másnap több tíz embert letartóztattak. Emesét is… Kés?bb vandalizmusért és a nép vagyonának megrongálásáért hoztak ítéletet. Köztörvényesként. Majd kényszer-lakhelyekre küldték ?ket, Brassótól távol es? helységekbe, mint egykor a kulákokat.
A következ? napokban többször el?fordult, hogy kollégái négyszemközt sugdosva érdekl?dtek t?le. Kerülte a választ. Még Kiseszternek és Áginak se mondta el, hogy legjobb barátn?je is „közöttük” van. Aztán kimaradtak a vallatások.
Szerdán az igazgatón?t behívatták Sepsiszentgyörgyre az inspektorátusra. Másnap rendkívüli gy?lést hívott össze. El?adta a kapott direktívákat, hogy fel kell dolgozni a CeauÃ?Ÿescu elvtársnak a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusának tartott beszédében tanügyi vonatkozású passzusait, külön kiemelve a Román Kommunista Pártnak a fiatalok iránti gondoskodását, s CeauÃ?Ÿescu elvtárs külön érdemeit ezen a téren. Noémit bízta meg a feladattal, hogy egyrészt egy széleskör? pionírgy?lésen (melyen nemcsak a pionírszervezet tagjainak, hanem az iskola teljes diákságának kötelez? volt a részvétel) másrészt a tanári karnak is dolgozza fel. „Mivel Zsigmond elvtársn? már bizonyította el?ttünk jártasságát a Román Kommunista Párt dokumentumainak értelmezésében.” Noémi els? reakciója az volt, hogy Emília, aki Stefan Gheorghiu egyetemet végzett, jártasabb ezekben a dolgokban, aztán jobbnak látta lakatot tenni a szájára.
A következ? szüneten végigjárta az osztályokat, hogy kihirdesse, hogy szombaton a második óra helyett rendkívüli pionírgy?lés lesz. Nyomatékosan mondta el, hogy bármilyen, de bármilyen házi munka is legyen otthon, mindenki jelen legyen. S mindenki jöjjön pionír-egyenruhában, fehér ing, sötétkék nadrág vagy szoknya, piros nyakkend?, s aki nem pionír az is, annyi különbséggel, hogy az nem tesz nyakkend?t.
– Ez a brassói tüntetés miatt van? – kottyantotta közbe az örök kotnyeles Zsóka, az ötödikben.
Noémi t?le szokatlan hevességgel torkolta le, hogy ne vágjon egy tanár szavába. A gyermekek megrettenve néztek a mindig mosolygós, kedves tanárn?jükre. A halálos csönd az kismiska volt ahhoz képest, ami az osztályban beállt. Noémi – miközben kilépett az ajtón – úgy érezte, hányingert kap önmagától.
Éjjel kett?ig fenn ült, hogy kijegyzetelje a másnapi mondanivalóját. Hatalmas gombóccal a torkában, szombaton, az els? szüneten végigjárta az osztályokat, hogy kiterelje a gyermekeket az udvarra. Mindegyik osztályt megkérte el?bb, hogy az el?adás alatt legyenek fokozottabban csendben, s viselkedjenek rendesen. Majd hozzátette: „Kérlek benneteket!”
– A tanár néni fél? – lep?dött meg megint Zsóka, de máris a szája elé kapta a kezét, mintha vissza akarná tömni a szájába az elejtett szavakat. Noémi egy pillanatig ránézett, majd ennyit mondott lesütött szemmel:
– Nagyon izgulok. Még sohasem beszéltem ennyi ember el?tt. S látogatónk is van, egy bácsi a megyei pártbizottságtól.
A kirendelt elvtárs csak annyit mondott a végén:
– Hiába jó a tartalom, elvtársn?, ha ilyen monoton hangon adja el?!
– Nagyon izgultam, mert sohasem beszéltem még ekkora tömeg el?tt, és…
– Ne hozzon nekem kifogásokat, és ne vágjon a szavamba! – csattant fel az elvtárs olyan hangon, hogy Noémi ereiben megfagyott a vér.
Az elfogyasztott ebéd, kürt?s kalács és bor után kissé megbékült. Mindenki nagyon fújt, amikor végre beült a fekete Mercedesbe és elment. Noémi még látta, hogy az elvtárs két ládát is bepakolt a csomagtartóba. Vajon mi volt benne?
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
