A pince „lakói” már nagyon várták a friss híreket. Egy részük nagyon szkeptikus volt, hogy a németek nem akarnak–e esetleg majd mégis kutakodni a menedékházban. Vilmos és József próbálta őket nyugtatni.
– Az én személyes véleményem az, hogy Von Sachs amíg tudja, biztosítani fogja a menedékház védelmét.
– És mi van, ha a Gestapo is elkezd érdeklődni a menedékház iránt? Ezek nem tesznek senkivel sem kivételt, ha szimatot kapnak, akkor lecsapnak.
– Bízzunk benne, hogy nem lesz ilyen. Ámbár ha mégis előfordulna egy ilyen „meglepetés”, úgy hiszem eléggé el van rejtve a bejárat, nem fogják felfedezni. Persze, be kell tartaniuk mindent, amit már sokszor megbeszéltünk.
– A szellőző és a vészkijárat ügyében mire tetszettek jutni? – kérdezte félénken a mérnök.
– Intézkedünk a napokban. Az építőanyag beszerzése kicsit körülményes lesz, de megoldjuk. A többi az már csak részletkérdés és persze a maguk hozzáállása.
– Van valami friss újság a háborúról?
– Mi sem tudunk sokkal többet, mint ami közkézen forog. Sachs annyit mondott; az oroszok támadásban vannak, és Budapest irányába törnek előre.
– Igaz, hogy már átlépték a határt?
– Nem tudunk semmit sem erre vonatkozólag.
– És Pesten mi újság van? Arról csak tudnak többet mondani.
– Nem sokkal. Ha módunkban lesz, úgyis tájékoztatjuk magukat a friss eseményekről.
A menedékház napi élete kezdett véglegesen kialakulni. Von Sachs szinte mindenesti vendéggé vált, és tényleg állta a szavát. Rajtuk kívül Solymár felől senki sem közelítette meg a menedékházat. Budapest felől egyszer egy nyilas különítmény vetődött arra. Szerencsére éppen akkor, amikor senki sem tartózkodott kint a levegőn. Próbálkoztak mindenfélével, hogy valamit zabrálhassanak, de mintha csak külön kérésre, megérkeztek Von Sachs emberei, és rövid úton el is tanácsolták őket. Morogva ugyan, de kénytelenek voltak arrább állni, és utána nem is próbálkoztak újra.
Közben gyarapodott a család, megszületett Jánoska, Ludmilla fia. Semmi komplikáció nem volt, szerencsére könnyen a világra tudta hozni.
Vilmos kénytelen volt újra az üzletben dolgozni Jankával együtt. A háború ellenére az üzletre semmi panasz nem lehetett. Csupán a közönség cserélődött ki gyökeresen. A háborús hírek közt nehéz volt eligazodni. Szeptemberben Vencel mégis arra az elhatározásra jutott, hogy a három lánynak is jobb helye van a menedékházban, mint a városban.
– És mi lesz az iskolával? – tette fel a kérdést Júlia. – Az nem lehet, hogy ne tanuljanak.
– Majd maga foglalkozik velük kedvesem. Kártyázni már amúgy is eléggé megtanította őket – csipkelődött Vencel.
– És mikor? Megmondaná? Valakinek itt is kell ülnie, nem gondolja?
– Tudom, maga drágám nélkülözhetetlen itt és a kártyapartnerei nem tudnak feljönni a Zsíros hegyre, de higgye el, meg tudjuk majd oldani, ha nem lesz itt. Különbben is az a tervem, hogy amint lehet, mindenki felköltözik a menedékházba. A lakók, akik itt vannak, nem hiszem, hogy el fognak menni. Az üzletet meg bezárom.
– Mit akar maga? Bezárni? És akkor miből akar majd tovább élni? Megszaporodott különbben is a család.
– Nem végleg zárok be. A kuncsaftoknak elmondom, meg fognak érteni, hogy ideiglenesen zárok be. Háború van sajnos.
– És ha utánunk néznek, hogy miért vagyunk zárva? Maga nem gondolkozik. A Gyulának bezzeg esze ágában nincs ilyenre gondolni.
– Az az ő dolga. Ezt az üzletet nem bízom senkire, még a tulajdon rokonomra sem. Amint vége ennek a hajcihőnek és újra béke lesz, kinyitok. Addig meg nem fogok itt kínlódni és veszélyeztetni a magunk és dolgozóink épségét. Ki tudja, mik lesznek még itt a városban.
Októberre már az egész család a menedékházban volt. Az egyetlen, amiből néha hiányt szenvedtek, az az élelmiszer volt. Szerencsére azért a falusiakkal maradt némi kapcsolatuk és mindig akadt valami nekik is, meg a menekülteknek is.
December környékére az ostromgyűrű bezárult a főváros körül. A Zsíros hegyen is nagy mozgolódás támadt. Von Sachs és csoportja készülődött, mert parancsot kaptak a kiürítésre. Próbálta húzni–halasztani az indulást, de hát a parancs, az parancs volt. Közben egymást váltogatva hol nyilas, hol német alakulatok vonultak keresztül a Zsíros hegyen. Szerencsére sohasem volt hosszabb tartózkodása egyik félnek sem ahhoz, hogy huzamosabb időre berendezkedjen.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
