Európa nagy részén már dúlt a háború, de Magyarország ebből főleg azt érezte, hogy sok fiatal férfi eltűnt az otthonából, mert a frontra vitték. Volt már jegyrendszer is, nehezebben lehetett hozzájutni az alapvető élelmiszerekhez. Bevezették a zsidókat sújtó újabb törvényeket is. Alapjában véve azért az élet a normálishoz hasonló kerékvágásban döcögött.
Vencelnek továbbra is ment az üzlet, igaz volt egy pár nehézsége is. A fodrászüzletben sok zsidó származású dolgozott, akiknek nehézségei támadtak a megszorító rendeletek miatt. Vencel és Júlia nem sokat törődött a politikával és főleg azzal, hogy kinek milyen a vallása. Nem nagyon tartottak ők semmiféle vallást. A karácsonyt és a húsvétot ugyanúgy megünnepelték, mint minden házban de azon kívül semmit sem tartottak. Így hát, amikor egy nap bejöttek ellenőrizni az üzletbe, hogy hány zsidó alkalmazottjuk van Vencel kerek–perec kidobta őket az üzletből, ugyanúgy, mint annó.
– Még majd visszajövünk – fenyegetőztek, de Vencel szóra sem érdemesítette őket. Egyedül Júlia volt résen.
– Ide figyeljen, ez nem lesz jó így. Amíg lehet, tartsuk ezeket az embereket, de vagy szerezzünk nekik hamis papírokat, vagy el kell bujtatni őket, de így nem maradhat, mert nekünk is bajunk lesz.
– Mégis hova dugjam őket? Szükségem van mindegyikre. Nem tehetem ki őket az utcára sem, de végesek a lehetőségeink nekünk is. Nem rejthetem el őket, és olyan hely nincs, ahol nincsenek szem előtt, mert a kundék sokukat személyesen is ismerik, és csak őket kérik. Mit fogok nekik mondani? Elvitték őket, vagy ki kellett dobnom őket? Állítólag ez a mi üzletünk és azt alkalmazhatok, akit én jónak látok.
– Vencel sajnos ez már csak papíron van így. Lassan majd felülről fogják megszabni, ki hova és merre mehet. Nem maga fog dönteni arról, kit alkalmaz, majd mások fognak dönteni erről.
– Azt lássam meg én! Még, hogy nekem valami jött–ment meg fogja mondani, hogy én kit alkalmazzak és mennyiért? Látta, hogy dobtam ki őket.
– Ez most még elmegy, de gondoljon a jövőre. Akiket el kell bujtatnunk, azok nagyrészt elférnek fent a Zsíros hegyen. Vannak már ott egy páran katonaszökevények, de ha még egy pár zsidót is oda rejtünk, sem lesz gond. Majd intézkedem, és a vendégeknek is szólok, hogy sajnos elment, nem tudtam tovább tartani, mert nem engedélyezték.
Megtették a szükséges intézkedéseket. A kozmetikusuk és három fodrász már a menedékházban bujkáltak. Csupán csak a parókakészítők közül voltak, akik dolgoztak. Vencel beszélt velük és felajánlotta a segítségét.
– Fekete úr, nagyon köszönjük, hogy megpróbál segíteni nekünk, de nem hisszük, hogy ott biztonságban lennénk. Inkább abban próbáljon segíteni, hogy kijussunk ebből az országból valamilyen papírokkal, valahogy a tengeren túlra. Semmiképpen nem akarjuk önöket is veszélybe sodorni.
– Nem sodornak minket veszélybe. Nincsenek sajnos olyan kapcsolataim, hogy a tengeren túlra eljuttassam magukat. A maximum, amit fel tudok ajánlani, hogy a menedékházban meghúzhatják magukat. Ennél többet nem tudok nyújtani maguknak, és a munkaviszonyukat is fel kell, hogy függesszem. Nem tudunk további felelősséget vállalni magukért.
A menedékházban már alig volt hely. A nagy pincét átalakították, itt helyezték el a katonaszökevényeket és a zsidókat. József minden nap lement a közeli Solymárra és hordta fel az élelmiszert. Két hatalmas kutyát is hozott, láncon tartották, éjszaka engedte csak szabadon őket, és csak Józsefnek fogadtak szót. A három gyereket eddig magántanárok tanították, de Júlia elhatározta, beíratja őket az iskolába. Jobb, ha közösségben vannak. Persze Janka és Ludmilla ellenezte.
– Pont most?
– Igen pont most. Ott van nem messze a lakástól az angolkisasszonyok vezetése alatt álló iskola. Oda fogom őket beíratni. Itt most minden helyre szükség van, ha mégis veszély lenne, akkor a házban nagyobb biztonságban vannak.
A három gyerek így visszaköltözött a házba és elkezdték az iskolába járást.
44 márciusában a németek megszállták Magyarországot is. Rettenetes idők következtek. A menedékház már így is dugig volt menekültekkel és a törzsvendégek, a Péntekiek társaságának tagjai is kezdtek elmaradozni. Egyre több és több ember próbált segítséget kérni tőlük, de a lehetőségeik végesek voltak.
– Valahogy le kéne záratni a menedékházba vezető utat – mondta egy nap Vilmos. – Nincs erre nagy forgalom, de mostanság, hogy mindenütt a nyilasok meg a németek mozognak, nem lenne rossz. Előbb–utóbb majd ide tévednek. Solymárra már be is költözött egy német alakulat. Egyszer csak majd ellátogatnak hozzánk is.
– Van egy ötletem – csatlakozott a beszélgetésbe Júlia. – József amúgy is gyakran fordul meg a faluban ezért–azért. Elegyedjen szóba a németekkel, próbálja meg propagálni a „helyet” a tiszteknek. Amúgy sincs vendég. Ha ide járnának esténként, el tudnánk kerülni az ellenőrzéseket, amiknek egyre nagyobb lesz a valószínűsége.
– Meg vagy te őrülve? A pincétől a padlásig tele vagyunk mindenféle menekülttel. Ezek mozognak, ott járnak–kelnek aztán egy szép napon minket is lebuktatnak.
– Nem, ez jó ötlet, ez a legjárhatóbb út. Beszélni fogok az összes emberrel, akik nálunk bujkálnak. Ha a pincét kicsit hangszigeteljük, és csak éjszaka mennek ki levegőzni, amikor már elcsendesedett a környék, akkor ez a legkézenfekvőbb. Egyedül a németek adhatnak most biztonságot.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
