– Gyerekek, gyerekek, ti nagyon elszúrtátok! Miért nem fordultatok szakemberhez?
– Tamás bátyám tudja jól, hogy mind a ketten szakemberek vagyunk, és azt hiszem, nagyon professzionális munkát végeztünk.
-Való igaz – így négyszemközt megsúgom -, hogy nem tudom, melyik a disznógyümölcsből és melyik a sertéshúsból készült pörkölt. Nem tudom megkülönböztetni! Egy rendes marketing stábotok nektek nincs?
– Hogyne lenne! Annyi a reklámkiadásunk, hogy az egész költségek felét kiteszi.
– Ez a baj, gyerekek. Miért nem hozzám fordultatok?
– Tamás bátyám mint marketing szakértő? Egyáltalán csodálkozom, hogy ismeri a szót. Bocsásson meg!
– Semmi gond, fiam, de ezt sajnos nagyon elszúrtátok. Nem kellett volna nagydobra verni, hogy a disznógyümölcs az gyümölcs, egyszerűen sertéshúsként kellett volna piacra dobni.
– Nem lehet! Annyi törvényt hágtunk volna át, csalások sorozatát elkövetve, hogy az teljes képtelenség.
– Á, dehogy! Na, figyeljetek ide, fiaim, nekem van egy 8-10 sertésből álló farmocskám. Én bevállalom, hogy ha hetente kihoztok 8-10 gyümölcsöt, piacra dobom itt a faluban és a környező falvakban mint disznóhúst. Néhány hónap múlva még építünk két-három épületet, sertésfarm bővítés gyanánt, így többször 8-10-et dobhatunk a piacra hetente.
– Ez mind csalás, Tamás bátyám! Ha benéznek az ólakba, mit mond, miért üresek?
– Arról teszek, hogy ne legyen üresek, vannak saját röfögő sertéseim. Produkálják is a trágyát rendesen, így mindig lesz disznónyom mindenhol. Az ólak ürességét egyszerűen azzal oldom meg, hogy épp előző nap volt vágás.
– És a megyei állatorvos?
– Ugyan már fiam! Ő csak a hús minőségét vizsgálja, azt meg, ha jól értem, nem lehet megkülönböztetni a valóditól.
– Jól érti, Tamás bátyám. De ha személyesen kijön, és mondjuk oltani akarja őket?
– Néhány hónap múlva attól nem kell félni, hogy ez egy megoldhatatlan problémává növi ki magát. Csak arra kell vigyázni, hogy senki ne lásson disznógyümölcsöt. Olyan disznót ugyanis még nem láttak, amelynek se csontjai, se belsőségei nincsenek, hanem tömör hús.
– Láttak most a hétvégén. Nem is tetszett nekik ugye?
– Mondtam én, látod! Viszont nagy szívügyem a nyúltenyészet. Ha már így beleástátok magatokat a témába, feltételezem, hogy olyan szaktekintélynek számítotok, akiknek a nyúlrépa kivitelezése sem lenne gond.
– Nyúlrépa?
– Igen, pajtás, igen! Cukorrépát kellene nyúllal összehozni. Vermeket ásnék egymás mellé, jó sokat, tágasakat. Azokba beültetném őket, így ha valaki megnézné, aranyos kis nyulaknak nézné őket.
– Miért nem inkább a körtefát manipuláljuk nyúltermővé?
– Drága gyermekem, az előbb magyaráztam a disznókkal kapcsolatban, senki nem tudhatja, hogy a hús disznógyümölcs és nem sertés. A nyúlrépáról sem tudhatja senki, hogy nyúlrépa és nem tapsifüles, ugribugri. Van öt millió forintom, vissza nem térítendő hitelként megkapjátok, ha két hónap alatt végeztek a kivitelezéssel.
– Nagyon szoros határidőt szabtál, Tamás bátyám.
– Bélám, Bélám, ilyen tapasztalat mellett, amit a disznógyümölcs létrehozásával összegereblyéztetek magatoknak, elvárható, hogy ne vacakoljatok évekig. Én megcsinálom a vermeket, az olyan cirka nulla forintból kijön. Csinálok jó sokat, jó nagyokat! Kisebb gondként említeném, hogy nem lenne baj, ha lenne bundájuk, mint a rendes nyulaknak.
– Lesz nekik, az természetes, de csak látszólag, szemre. Valójában olyan dió és gyapot keveréke lesz, ami mint a krumpliról, lehámozható.
– Ez komoly hátrány, de nem égbekiáltó. Így utánagondolva, úgy sem adhattam volna el a nyúlrépát csak nyúlhúsként, mert ugye az is tömör hús lesz, belsőségek és csontok nélkül. Remek vadast csinálnak majd belőle. Itt a környéken mindenki nagyon-nagyon szereti, szerintem az egész megyében. Teszek róla, hogy ne csak ilyen szűk területen értékesítsük se a nyúlrépát, se a disznógyümölcsöt, de a kezdeti néhány hónapban, ami a hírverést illeti, lesz némi lemondás.
– És mondja, Tamás bátyám, ha belenéznek a vermekbe, és a nyulak nem pucolnak el, mint ahogy rendes nyulakhoz illik, mit mond az embereknek?
– Egyet biztos nem, hogy lenyugtatóztam őket. Azt fogom mondani, hogy ez egy ilyen fajta nyúl, majd kitalálok valami nevet.
– Csavaros magának az esze. A gond az, hogy ez akkora törvénysértés , hogy az életünk végéig ki nem jön egyikünk sem, ha megcsináljuk.
– Az én gondom az, fiam, hogy az életünk végéig úgy éljünk, mint Marci Hevesen, és csináljuk meg! Attól ne reszkess, hogy kit hogyan állítok a magunk oldalára. Két ilyen balfácánt! Mindjárt 50 évesek vagytok, az aranybánya közepén ültök, és úgy viselkedtek, mint két csóró hajléktalan. Gatyába rázlak én benneteket rendesen. Fél év alatt ki lesz fizetve az összes adósságotok, egy év múlva mind a hármunknak vagyona lesz, jut eszembe 50-50 %-ban osztozunk a nyereségen.
– Egy harmadot tudok ajánlani. Tamás bátyám vette!
– Legyen 40-60 % a javatokra. Kezet rá?
– Kezet rá!
– Jegyezzétek meg, soha életemben nem csináltam kicsibe semmit itt a falun belül. Ha egy ilyen lehetőség van, akkor a világelsőséggel még várjunk egy-két évet, aztán a Föld öt kontinensén, sőt az Antarktiszon időző expedíciós tagok is disznóállat helyett disznógyümölcsöt, nyúlhús helyett nyúlrépát fogyasztanak, és talán a mi életünkben is eljön az az időpont, amikor ezt közhírré téve, az emberiség üdvrivalgással fogadja. Egyelőre ez nem adott, kicsit még várni kell…
Legutóbbi módosítás: 2010.07.11. @ 08:31 :: Boér Péter Pál
