Az ötödik X felé baktató házaspár közismerten a sertéshús nagy rajongója volt, tulajdonképpen minden formában. A férj a füstölt kolbászt, sonkát, a feleség a sültet és a pörkötet részesítette előnyben. Nagyon-nagyon régen elszármaztak már, de évente egyszer részt kellett venniük családjuk keretén belül azon a procedúrán, amelyik az eleven disznóból táplálékot alakít. Rokonaik, ahol ez történt, az egyszerű, bevált módszert alkalmazták, a kötelező szabványelőírásokkal szemben, ám a házaspárnak valahogy így sem volt az egész közel sem olyan mértékben az ínyére, mint maga a disznóhús. Több diplomával, kutatómunkát végezve, évről évre erősödött bennük a meggyőződés, hogy a disznóhúsra szükség van, de ölésre semmiképpen nincs. A férj fizikai, biológiai és informatikai végzettséggel egy mezőgazdasági cég átalakító szervezeténél dolgozott. Valójában bizonyos növényeket génmanipulált, hogy szebbek, nagyobbak és ízesebbek legyenek. A feleség orvosbiológusként, hobbiból elvégezte az állatorvosit is. Az utolsó disznótorról bőséges kóstolóval felszerelve, hazafelé pattant ki a megoldásnak tűnő ötlet a férfi fejéből.
– Úgy gondolom, Drágám, amennyiben cseresznyét görögdinnyével és kengurugénnel keresztezve almanagyságúvá és pattogóssá tudok tenni, egy kis munkával, némi ráfordított kísérleti kutatással valószínűleg képesek leszünk, együttes erővel létrehozni a disznófát!
– Disznófát? Nagyon utópisztikusan hangzik… A mai világban, persze semmin sem rökönyödnék meg. Ha Te mondod, valószínűleg kivitelezhető…
– Kivitelezhetőnek látom, Drágám! Úgy vélem, hogy a legalkalmasabb egy elefántgénekkel manipulált diófa, hogy az ágak legalább olyan erősek legyenek, mint a törzs, illetve a kissé maceránsabb disznógén olyan szintű bevitele, hogy a termés dió helyett malacok formájában terhelje a fát. Gondolj bele, moslékra sem lesz szükség.
– Drágám, a moslék már rég tiltott tápanyag.
– Tudom, de ha a nagybátyám nem moslékkal tömné az állományt, akkor az a ronda, sokkal kevésbé finom, fűrészporízű, táppal hizlalt hús lenne a csomagtartóban.
– Igazad van, Drágám. Folytasd, kíváncsi vagyok, amiben tudok, segítek!
– A segítséged abban kellene, hogy hogyan tudjuk a genetikát úgy megváltoztatni, hogy dió helyett malacot teremjen. Az ugyanis gyerekjáték lenne, hogy mondjuk hordó nagyságú görögdinnyét teremjen egy diófa, de malacdiófát még senki nem csinált. Summa summárom erre rá fog menni néhány hónapunk, de nagyon remélem, hogy a sógorék is örülni fognak, hogy egyszerűen csak leszedik a fáról a fotoszintézissel és talajból felszívott ásványi sókkal kövérre hizlalt disznónövényt. Amikor megvan az első termés, csinálunk egy valóságtesztet, hogy lássuk a hús ízét. Nem annyira az összetevők érdekelnek, hanem hogy mennyire ízletes, mennyire hasonlít, netán egyezik a valóságos disznópecsenyével. Onnantól kezdve, már csak arra kell összpontosítanunk, hogy a hiányosságokat pótoljuk, és teljesen azonossá tegyük a disznófa malactermését a valódi malaccal.
A házaspár nekiült, és dolgozott, tulajdonképpen az első fázisban a második műszakként, meglevő munkahelyeik mellett. A vállalkozásba csak akkor mertek belefogni, amikor három év után, az első termőképes, malacot termő diófát létrehozták. Ezek még kisebb malacok voltak, a kifejlett termés, – disznó – formájában sem érték el a 70-80 kg-ot, de a kezdet biztató volt. Az áhított 110-120 kg-os termék-testsúlyt további három év munkájával érték el. Hogy egy ilyen üzletet el lehet bukni, fel sem vetődött bennük, egyrészt az állatmentőkre gondoltak, másrészt a vegetáriánusokra, akik egyből növénnyé nyilvánítják a disznóhúst, harmadrészt a társadalom tisztességre hajlására, hiszen leölni egy állatot étkezési célokra is nagyon-nagyon fájó. Ezért lepődtek meg, amikor nem nagyon kelt az áru, bár minden ingó és ingatlan vagyonukat lekötötték. Tulajdonképpen semmijük nem volt, a biztos siker érdekében egy nagy jelzálogban éltek, mindenük zálogosított volt. A fölvett hitel nagyobbik része pedig a biztosnak remélt hatalmas jövedelemre alapult. Saját, szűkebb pátriájukban egy rakomány frissen szedett, már nem zöld, mint kismalac korukban, hanem szépen kigömbölyödött disznónövényt vittek. A disznónövény akkorára már ízét illetően azonos volt a disznóállat húsával. Nagybátyja és sógora húzták az orrukat, köszönték szépen, nem kértek a disznónövényből, úgy udvariasságból belekóstoltak, fintorogtak egy nagyot. Ódivatúak, régi vágásúak, gondolták, meg kellene próbálni az ismeretségi és baráti kört.
Mindenkit megpróbáltak. Az az érdekes, ha nem közlik tisztességesen, hogy ez egy génmanipulált diófa termése, sertés formájában, 100% disznóhús gyanánt, mint a cukrot, tudták volna eladni. Így mindenki húzta az orrát és fintorgott. “Teli van táppal, meg ezzel az… E-vel, tudjátok, ami pici betűkkel van felírva a csomagoláson.” – mondta az egyik. Kifogást mindenki talált, de hát azokat a termékeket, amelyek olyan E-kkel tele vannak, bőségesen zabálta az egész falu lelkiismeret-furdalás nélkül. Éppen csak a disznófa termését sem zöld, sem érett formájában nem kérték, köszönték. Négyszemközt maradtak, egészen pontosan hatszemközt a férfi nagybátyjával. Tulajdonképpen szinte térden rimánkodtak neki, hogy árulja el, miért nem kell senkinek a kínzás nélküli disznóhús.
– Fiam, hogy hívják a feleségedet?
– Klára.
– Klára, hogy hívják a férjedet?
– Béla.
– Béla, te szeretnél egy guminővel házasságban élni?
– Tamás bátyám, ne vicceljen, sok munkám van benne, ahhoz túlságosan sok, hogy ilyennel viccelődjön.
– Klára, nálad bonyolultabb a megfogalmazás, ezért nem is mondom végig. Szeretnél egy… tudod mivel, együtt élni?
– Ne sértegessen, Tamás bácsi! Nyolcadik éve dolgozunk ezen, szerettünk volna az emberiségnek egy humánusabb megoldást nyújtani a sertésfogyasztásra.
-Tudjátok, gyermekeim, az a helyzet, ha ti nem szeretnétek guminővel illetve, …na tudod mivel élni, így más sem szeretne disznóvágás, disznótor nélkül maradni. Bár macerás is, meg a disznó számára nagyon kellemetlen, ezt sokan kihagynák, de valahogy mindenki az eredetit szereti, nem az utánzatot, … a guminőt…
Legutóbbi módosítás: 2010.07.03. @ 08:49 :: Boér Péter Pál
