Miért úgy él valaki, ahogy él? Miért az a sors jut neki, ami? Van, aki nem „jön rá”, nem tudja meg egész életén át saját életének titkát.
Azt tudtam, hogy nem szeretnek a szüleim. Hárman voltunk testvérek, mind a három lány. Én a legkisebb. Polla néném csaknem három és fél évvel, Maris néném két évvel több, mint én. Úgy tudom, volt még egy fiú a családban, de ?, aki Marisunk után született, korán meghalt fogfrászban. Így mondták. Elvitte a fájdalom. Id?sebbik n?véremet, Pollát mákhéj teával itatta anyánk, hogy nyugta legyen t?le, ha dolgozni megy, mert eljárt kapálni, mosni, mikor mi akadt.
Engem tizenkét évesen tanyára adtak mindenesnek, apám n?véréhez, ingyenes cselédnek. Legszebb éveimet, egész ifjúságomat ott töltöttem a tanyán, állatok gondozásával, semmi életem nem volt. Tehenek, disznók, baromfik. Etetni, itatni nem volt egyszer?, nagy favödörrel húzni fel naponta a rengeteg vizet, fejni, tejet széthordani.
Nem járhattam iskolába, két osztályt mindössze, azt is sok hiányzással. Maradtam tanulatlan, megkeseredett lelk?, mert hiába mentem haza a tanyára, látogatóban tehettem csak, vártak az állatok. A másé! Mert a nagynéném volt ugyan Polla néni, de mégse a saját szülém. És mindez miért? Gyakran megfordult a fejembe hosszú téli éjszakákon.
Maris n?vérem bezzeg! Ügyvédhez járt, kézimunkázott, minden viszonyban benne volt. Ügyes volt, az igaz, de mégis az a dönt? itt, hogy megtehetett mindent, amit csak akart. A szüleink miatt, nem számított se pénz, se erkölcs. ?t szerették a szüleink, nem úgy, mint a másik két lányukat! B?ne annyi: élt a lehet?séggel. N?s férfit csábított magához, lett t?le egy lánya, ráadásul a férfi felesége tudott a dologról. Eladatta apránként a tanyához tartozó nyolc hold földet, meg minden jövedelem arra ment, hogy ez a férfi ne menjen vissza a családjához. Mert két lánya volta feleségénél. Egyszer a férfi elvitte a keresztlányomat, mert én kereszteltem meg Marisunk lányát, mindenki utálta a családot a cselekedete miatt, alig bírták visszahozni. Kész nevetség másoknak.
Úgy, ahogy elégedett voltam sorsommal, nem lázadoztam, mert tudtam, hiába tenném. Meg szerettem az állatokat, bánni velük, meg nem parancsolt senki ott a tanyán. Ett?l függetlenül mindig bántott az igazságtalanság érzete. Ennek mindig hangot is adtam. Ha hazamentem a tanyára, ott, ha Polla nénémmel találkoztam, neki is szemébe mondtam: nem igazság ez!
Id?sebb n?véremt?l elszedték, amit a munkáért kapott, a Dohányfermentálóba járt. ?, bizonyára a mákteák hatására, szellemileg visszamaradott lett.
Már huszonhét éves elmúltam, Polla nénémnek gyakran felemlegettem: miért nem ad nekem stafírungra valót? Dolgozok neki hosszú éveken át, úgy néz ki, hamarosan férjhez megyek, szégyen, ha nem viszek semmit a házasságba. Akadtak többen, akik megkérték volna a kezemet.
Nos, egyszer, hogy bent járta a városban, a Bábaképz?vel szemben, galambszürke, sátortet?s házban lakott nagynéném, két zsidó n? lakott még ott, albérletben, benéztem hozzá, otthon volt. Beszélgettünk, és akkor is felhoztam, ami bántott, hogy nem kapok semmit, pedig annyi állattal tör?dni, gondozni ?ket, nem kis hasznot jelent annyi év alatt…
Polla néném leültetett az asztal mellé, az egyik székre, azt mondta: most mondok valamit, olyan, családdal kapcsolatos titkot, amit nem tudhat meg senki! Még a szüleimnek se mondjam el, amit hallani fogok t?le!
Ültem a széken, és azt éreztem, minden er?m elfogy. A kíváncsiság, a titok sötét fenyegetése, a követelésem igaza, egész elveszett fiatalságom, minden velem történt rossznak érzékeny szálai összegubancolódtak itt belül, miközben Polla néném bezárta az ajtót, gondosan elhúzta a függönyöket, besötétített a szobában.
– Tudod, apád még nem a vasútnál dolgozott, hanem a cukorgyárban. Volt ott egy fiatal n?, aki megtetszett neki. Ti hiába voltatok neki, a család, mindenáron ki akart kezdett vele. Egyik alkalommal ez a fiatal n? a támadás el?l menekülve, a cukorgyár ablaküvegének vetette magát, s betörve azt, gondolhatod… Mellét, arcát, egész fels?testét összevagdalták az üvegszilánkok… Gondold el: mennyi pénzembe került az orvosok, a kórház, hogy kigyógyítsák! És még hol vagyunk a bírósági hercehurcáktól! Éveken át megvesztegettem a bírót, az ügyvédet, hogy ezek aztán mindenféle furfanggal, különféle törvényi jogokra hivatkozva, évekig elnapolták az érdemi tárgyalást.
Szóval, végül is apád megúszta a börtönt.
Remélem, ezek után megérted a helyzetem, nem várhatod, hogy még neked is adjak, akár mire számítottál!
Legutóbbi módosítás: 2010.07.23. @ 14:10 :: dudás sándor
