Nagyon régen, amikor még Péter egészen fiatal volt, nem Péter volt, hanem Peti.
Peti szerette a mesét s örült, ha érdekes történeteket hallhatott. Nagyapa pedig szívesen mesélt a maga fiatalságából. Ezen történetek szálai, azonban nem mindig álltak össze kerek egésszé. Így Peti életét egyre furcsább lények népesítették be.
Egyik este az orvhalászokról szólt a történet. Nagyapa lassú beszédű ember volt, és ilyenkor Peti fantáziája elszakadt a mese valóságos menetétől, és külön utakra kalandozott.
Mert ki is lehet az a bizonyos orv? Az nyilvánvaló volt, hogy valakinek lennie kell, hiszen vannak halászok, akik pont ennek a valaminek a kifogásáért vannak. Orvot halásznak! De milyen is lehet ez a furcsa szerzet? Valami keveset hallott a vízi manókról – lehet, hogy rokonságba vannak velük?
A gyanúja, hogy ekörül még sincs minden rendben (hiszen ki kell őket fogni), rövidesen beigazolódott. Másnap nagyapa az orvvadászokról mesélt. Ej de furcsa Isten teremtménye ez az orv. Ha vízben van, kifogják, ha vadász rátalál, lelövi. Fölöttébb rút és kártékony valaki lehet ez, azt meg kell hagyni, nyugtázta a gondolatot Peti. Lassan a szeméig fölhúzta a takarót és elgondolta, hogyha őt összehozná a balszerencse ezzel a világ szégyenével, bizony úgy fejbe vágná botjával, de úgy, hogy egy hétig is egy irányba szaladna tőle.
Miközben háborgó lelkében vívta igazságos harcát, szeme lassan lecsukódott s csak keze önkéntelen mozdulatai jelezték, a harc még nem ért véget.
Néhány nap múlva, amikor már kissé feledésbe merültek az orv körüli bonyodalmak, reggelre Peti belázasodott. Rövid családi tanácskozás után úgy döntöttek, hogy kihívják házhoz az orvost.
Peti szívét jeges rémület fogta marokra.
– Az orvost? – kérdi elfúló hangon. De, miért pont az orvost, mi köze neki ahhoz?
– Meglásd jó lesz, meggyógyít!
– Meggyógyít?
– Hogy is tudna az a valaki gyógyítani, aki ha vízben van, kifogják, ha a vadász rátalál, lelövi, és most ide hívják, segítségül?
Egészen belesápadt az ijedtségbe. Mit vétett ő, hogy így kell bűnhődnie? Hogy ne lássák sírásra görbül? száját, egészen magára húzta a takarót.
Rövidesen halk neszezést hallott, édesanyja nyitott ajtót, mögötte egy fehérköpenyes mosolygós ember állt.
Hiszen ez Sanyi bácsi, a doktor, dobbant nagyot Peti szíve.
Lassan helyre állt a béke, gömbölyű lett a világ.
Mert ezek az orvok is csak olyanok lehetnek, mint az emberek; vannak jók, és vannak rosszak. A jó orvokat pedig – egyébként – orvosoknak is hívják.
És így van ez rendjén, így bizony.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.28. @ 14:30 :: Horváth István
