Néha úgy érzem,
kemény vagyok, mint a szikla,
engem már nem fog sodromból kihozni
csalódás vagy vízből szikra.
Szokás kérdése,
hiszen sűrűn nyílhat életünk
forgó színpadán a pofonosláda,
nem akarunk, csak kerülünk
ide-oda, gyors egymásutánba’,
csöbörből vödörbe,
gondból problémába.
Már ünnepnek számít,
ha egy napon épp
szépen szólnak hozzád,
megköszönöd, ha éji utcán
duhaj hősök nem támadnak rád,
nem dől össze hit és remény,
bűnbaknak sem kiáltanak,
s nem vagy elején vagy végén
semmilyen listának,
nem vertek át és nem tettek balekké,
nem törték álmaid alapjában ketté,
csak teszed a dolgod, s a
legvégén a napnak
azt érzed, meg kell köszönnöd azt,
hogy élni hagytak.
