Előszó: Három napja fáj a fejem és émelygek… Nem állapotos lét, de nemállapotos és vírusos…
El akarok szakadni… Kisétálni ebből a világból, ahol minden csak üzlet… Emberekről, érzésekről, virágokról, állatokról szeretnék csak gondolkodni… Hosszú folyók mentén kószálni, a zöld fűben heverni, s azokat a nagy dolgokat érezni, amelyek valaha kozmikus erővel ide dobtak élni… Szabad lennék, akár Hesse Knulpja, szerelmeim számát gyarapítanám csak. El is hagynám Mindet, mert titkaim őrzőjévé ismét csak önmagam nevezném ki… Sejtéseim lennének csak az emberekről, s nem hinnék bennük… Az én lelkem is csak egy olyan virág, amelyet ide kötnek gyökerei ehhez a földhöz, s nem hagyhatom magára a rögöm. Fájna. Néha persze hozzám is ellátogatna a szél, hogy illataim messzire vigye…
Kattintgatom a gombokat. Nyomom a billentyűket. Dühös vagyok. Szubjektív élményem ma a fájdalom. Ez a köldökzsinór miért aggat ekkora nyűgöket rám?! A levegő nem friss, nem tiszta… Párás, és hasító. A Nap valahol a távolban hatalmas energiákat dobál felénk, s nem is érnek ma idáig perzselő sugarai.
1986-ban egy alagútrendszer tetején napoztam… Április volt… Államvizsgára tanultam… Oroszul. Éppen azon a napon, 26-án, amikor felrobbant az a reaktor. Kipróbálhattam volna pedig a bunkert, de honnan is tudtam volna, mi történt?!
A Greenpeace szerint olyan ötmillió embert halt bele eddig a nukleáris katasztrófába, s 40 000 embrió ott végezte a boncasztalon… Hirosima-jajjal az édesanyjuk lelkében. A pajzsmirigyrák pedig 100 %-ban gyógyítható, mert felkészült rá a világ…
Fáj a fejem… Túl sok az információ! Tegnap a gyomrom kavargott… Böjtölök. Nem szabad. Le fog esni a vércukrom… Ahogyan az eső is csak zuhog, s egyre csak ömlik…
„Semmi erő sem maradt bennem, és orcám eltorzult, és oda lett minden erőm… ájultan orcámra estem, és pedig orcámmal a földre.” (Dán. 10.8-9)
48 ezer év sugárzás… Még éppen ennyi! 10 másodperc kellett hozzá… Csak egy villanásnyi… Az ortodox naptár szerint Nagyszombat volt… A magyarországi menzákon soha nem látott méretekben osztották a fejes salátát… 4 EBq (4ˇ1018 Bq) aktivitás szabadult ki a légkörbe, 400-szor több mint egykor Japán fölött… És nem adtak jódtablettákat sem…
Imádtam a patakok hűs vizét… Lecsorgott az ember arcán, ahogyan tenyerén át merítette ajkaihoz az életet… És a fák befogadták a vándort… Megmenekítették lelkét…
Apám mindig előttünk járt… Hajnalok hajnalán gyalog mentünk a buszhoz, ami nagyszüleinkhez, ha csupán egy gőzvonattal is, de közelebb vitt… Árnyékaink megnyúltak, s jókat nevettünk, ahogyan próbáltuk utolérni Őt. Báj és szeretet rejlett mondókáinkban. Gyönyörűszép anyám kontya a szellőkkel libbent.
Dédapám félkarú volt… Doberdó vagy Isonzó mezein hagyta ott emlékül az egyik kezét, s 95 évig nevetett közöttünk és mesélt… Az egyik lánya, ma is él… A másik, 2005-ben szintén ugyanebben a korban tért vissza a porba…
Apám, 1993-ban, 59 évesen, anyám, 2001-ben 67. esztendejében távozott…
Néha elnézem a felhőket… Akarták-e vajon édesanyám gyomor tumorját, s édesapám tüdődaganatát?!
Voltak még nagyszüleim, mint ahogyan másnak is. Nagyon közel a 90. életévükhöz fáradtak bele a földbe…
A lányom éppen 13 hónapos volt, amikor meghalt az édesapja… Hirtelen. Hátsófali szívinfarktus. Vállalkozások… Mérnöki precizitás mindenben, csak a vég kezdetében káosz…
Másfajta teremtés… Nem kértem pedig belőle!
Ha esténként felnéztünk a csillagos égre, láttuk a Lelkeket táncolni körbe-körbe és mosolyogtunk Rájuk… Hozzánk tartoztak, mint ahogyan Hozzád is! Hitet adtak.
Tudtátok, hogy a csillagok is nukleáris energiát termelnek?! Csak ezért van fényük…
El akarok szakadni… Kisétálni ebből a világból, ahol minden csak üzlet… Az eső elállt…
Szórakozik még egy picit… Fitogtatja erejét… A monitor folyadékkristályai között meghatározott síkban rezeg a fény…
Az ablakon túl lelki masszást nyújt az ólomüvegszerű látvány, meghajolnak a lombkoronák, sátraikban talán madarak raknak fészket…
A patakok vize soha nem lesz többé ugyanaz, a fény sem… Mit csicseregnek majdan e tollasok pelyheseiknek?!
„Hol volt, hol nem volt, egyszer régen létezett egy világ, ahol még szent volt az élet…”
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: M. Fehérvári Judit
