Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy húsleves, aki önbizalom túltengéses állapotában rendületlenül rá akart kerülni a Burger King étlapjára. Az ember- és fényhiánytól egy kicsit depissé vált, ugyanis a nappaliban felejtették… A kutya sem nézett rá… Igaz, a gazdájának macskája sem volt! Télvíz idején a legyek is árván aludtak valahol. Még nem kezdett el romlani sem, valaha jóízű lehetett a piros pöttyös mélytányérban… Mielőtt a fazékbók kimerték volna, még fülhallgatóra sem volt szüksége, s ekkor eszmélt rá, hogy a Burger King menő. Nem értette teljesen, de azt gondolta, hogy ha az a cucc, akkor neki mindenképpen oda kell jutni… Nem volt egyébként sem hiú, sem nagyképű, csak a szuper trendi dögös cuccokat imádta! Így aztán attól a tányértól eleve elfogta a hányinger.
„Mennyivel jobb lenne valami szép nagy zacsiban! Ott aztán terebélyesedhetne, nyújtózkodhatna…” —mélázott magában.
Így aztán minden részletével együtt — azaz a tésztáival, a répáival meg egyéb finomságaival — eldöntötte, hogy étlapra fog kerülni!
Csak hát… a nappali elég zsúfolt, könyvekkel teli, kanapés hely… az asztal közepén a tányér (benne ő), alatta virágmintás abrosz.
Na, most, komolyan, ti mit csináltatok volna az ő helyében? Kiáltozott ő jobbra meg balra, de a könyvek csak a betűikkel voltak elfoglalva (Amúgy is elég mogorva egy népség az!), a bútorok féltek tőle, logikus: féltették a bőrüket, nehogy már egy húsleves összekoszolja őket!
Nagy nehezen (Nem tudom hogyan, a részleteket nem árulta el!) kiöntötte magát a parkettára, zárójel, mondanom sem kell, hogy többé nem láttuk a piros pöttyös mélytányért, zárójel bezárva… Ellenben elindult útjára a mi hősünk.
A macska azonban rávetette magát (Hogy került ide egy kilencéletű, hűtlen emlős?), amikor… ajjaj, még egér sincs a háznál… tehát nem akarta magáévá tenni őt a nappaliban, hanem a Sors kegye folytán egyenesen a Burger King felé folydogált.
Az előszobáig jutott, amikor is „Juli néni”, a házvezető nő észrevette, hogy itt nincs rendben valami… galád módon nekiesett a felmosóval…, de mielőtt elkövette volna a bűntettet, rájött, hogy a szomszéd „Lacika” az előbb a ház előtt kiáltozott (Megjegyzem, mint a fába szorult féreg!), hogy éhes és adjanak neki enni!
Hát, mit tehet ilyenkor egy aranyszívű, kipróbált és sokat látott asszony? Naná, hogy jól gondoljátok! Fantázia Asszony vagy Uraság (Ki-ki döntse el maga! Még jó, hogy a magyar nyelvben nincsen semleges nem! Igaz a többi sem, csak alkalom adtán…) minden kobakban ott lakik, csak néha barnamaci álmot aluszik. Szóval visszatérve a nyanyára, szépen felmerte a húslevest, s betette egy újabb mélytányérba (Aminek a sorsa így megpecsételődött!), és odaadta a „Lacika”nevű kisfiúnak. Macókát azonban vegetáriánusnak nevelték… Így aztán haza sem vitte szerencsétlen adományt, hanem láss csudát! rögtön az első kukába céldobta az utcán tányérostul együtt…
Mi szólt mindehhez a húslevesünk? Próbálta egyben tartani részeit, és némiképp örült, hogy közelebb jutott céljához (Amit még azért egyre terjengő bűzhomály is fedett…) A kukában nem töltött sok időt. Csütörtök délután volt, s erre a környékre ekkor jár a kukás autó és mindig szaglik.
Ez aztán örök trauma lett a mi húslevesünknek, az eset után csak pár szót tudott kinyögni az incidensről, miszerint: kavargás, szagok, centrifuga…
A pszichiátrián ezeket a mondatokat vélte ugyanis hallani az egyik beteg! Meg ezeket is:
„Örkény Úr, ki vagy a mennyekben… Én is kivagyok…”
Szóval egy szeméttelepen ébredt valahol a külvárosban (Burger Kingnek se híre, se hamva). Mellette konzerves doboz maradékok, ruhafoszlányok, autó alkatrészek, na de ne kelljen már ennyit ecsetelnem, soha nem érek a végére! Tudja ezt mindenki, milyen egy szeméttelep… Ott érte a kelő Nap ezernyi sugára, meg a kotrógépektől amúgy is kiverte a fészkes fene…
Gondolja valaki ezen a ponton, hogy ez a húsleves a Burger King étlapjára fog kerülni?
Mert akkor mindenkit meg kell nyugtatnom: Igen!
A Burger King igazgatója (kopaszodó, ötvenes, vékony, öltönyös fazon) sajnos üldözési mániás. Kevesen tudják róla (Kérem, ne árulják el senkinek!). Egyetlen mániája van: járja a világot! A mi kis országunk volt célpontja ez idő tájt. Pár napja érkezett, tárgyalások stb. Azonban valahogyan éppen akkor, amikor a mi kis húslevesünk főhetett, a vezérigazgatónknak kifogyott a benzin a drága kocsijából, ráadásul az országút kellős közepén… Egyedül volt, mert önmagán kívül senki mást nem tudott elviselni (Mondtam, hogy nem százas a pasi!). Szóval a következő képkockákat el lehet képzelni: drága kocsival, idősödő, törékeny hapi. Közeledik egy Trabant, három fiatal suhanccal (ellenőrizhetetlen körülmények közepette), előkerül egy bot, fejbevág, elszállít (Tök jó, lett egy menő kocsijuk!), az áldozatot kidobják a szeméttelepen…
Innentől összerakható a story, nem? Találkozik a mi húslevesünk a Burger fejével…A Burger fejese és ő természetesen nem tudnak ugyan egymás nyelvén (De könyörgöm, egy húsleves milyen nyelven is tudna?!)
Az öreg már megéhezett, a húsleves meg ott hevert a tányérdarabok között, nem érdekelte jelenleg semmi, csak a gyomra, tehát… képzelje csak el nyugodtan mindenki, a húslevesünk rövidesen már majdnem jó helyre került!
Na, most eltelik pár óra a történetmesélésemben: a fejes GPS-e bekapcsol, az emberei repülővel érte jönnek… A következő snitt: valahol a világon, az egyik hiperhilton szuper lakosztályán üldögél a depis nagykutya sajátbejáratú felszolgálói és a Burger Kinges kajája felett, amikor… hascsikarás, gyomorfelfordulás és… igen (Gyenge idegzetűek ne olvassák tovább!): Taccs!…
Az asztalra, a Burger Kinges étlapra… Húslevesünk eszméletlenül hever a célegyenesben…
Na, de kérem, ki is hihette, hogy „Juli néni” húslevese (Amit „János”, a titkos szeretője evett mellesleg és ő is hagyta a nappaliban, hiszen dolga volt a nőnemű lénnyel… Mégis vannak a magyar nyelvben is nemek! Vagy nem így kellene kategorizálni?!) tényleg egy gyorsétterem étlapjára kerülhet?
Hm, el kell keserítenem mindenkit, ez csak egy húsleves volt, ami ráadásul összepiszkította az előszobai szőnyegünket!
A történet meg csak azért született, hogy elgondolkozzam azon, írjak-e egyszer meséket is?
Kérem, nem öregedtem még ki! Milyen jól elkezdtem! A meseszámokat ugyan kifeledtem, az erkölcsiséget is, a csodás helyszíneket nem különben, a jó sem győzedelmeskedett, mert akkor legközelebb miről írnék; meseföldrajzi helyek meg minek, vannak itt különbek is (A két Grimm testvér mit nem adna ma hazánkért!), igazán boldog sem lett senki (De van egyáltalán ma ilyen? Én lettem a mater szkeptikus mesefajta genitivusban!), eltűntek a héroszok is, meg a legkisebb tesó legjobb esetben valahol egy disco-ban dekkol és talán tiszta is, s még annak a nyavalyás löttynek sem sikerült sem varázsolnia, sem átváltoznia, de várjatok csak…
Itt a vége, fuss el véle!
Legutóbbi módosítás: 2010.07.01. @ 10:10 :: M. Fehérvári Judit
