1.
Álmaimban
A vér fémes szaga szállt.
Ajkammal a zsíros földbe haraptam,
Láttam sötét alakban megjelenni a halált.
Hiába hasaltam, észrevett, rám várt.
Álmaimban,
Az ég gyászlepelt viselt,
A felh?k meghaltak,
Helyettük repül?k gyilkoltak,
Gyilkoltak, pont, ahogy én.
Nem akartam. Félek.
Félek, hogy nem halok meg elég hamar,
Hogy a nap lesz tanúm, kezemre vér tapad.
Álmaimban
Én voltam, minden, ami volt,
Minden el? és halott.
A n? ki a szeretett férfiért reszket,
A gyermek, ki apjáért kiált,
A n?, ki fiáért mond imát.
S a férfi, ki a harcmez?n, homokvárat épít.
2.
A fert?tlenít? nehéz szagát érzem.
Fehér foltok rohannak a folyosón,
Amott egy holtat visznek, vérzem.
Fázom, de kinek szóljak..
A társaim, furcsán, szomorún néznek.
Sutyorognak, a bakancsom kérik.
Nem értem. ?k a családom. A lelkem nézik.
Föl akarok állni!
3.
A hold a fák levelei mögé bújik,
Tudom, nem akarja látni.
Percek alatt, az örökkévalóságot várni.
Kúszom, mintha a tengerben lebegnék,
Süllyedem, bárcsak ne tenném.
Ez a parancs.
Katona vagyok, azt teszem, ami a szó,
Férfi vagyok. Valaha tudtam mi rossz, mi jó.
De most úgy sírok, mint egy kisgyerek.
Embert ölök, megsz?nt a világ, elveszett.
Az ujjaim a drótot tapintják,
Leszedem. Robot vagyok, él?halott,
A szívem lüktet, üti mellkasom.
Figyel a hajnal, kérem, hogy várjon még,
Ennyi id? nem elég.
4.
Ember, mondd, hová lettél?
Rég elt?ntél.
Mennyi tudomány kellett, hogy megtaláld,
Hogyan kell pusztítanod magad.
Hogy kitöröld a lelked, hogy elfeledd,
Kezdetben egy család voltunk.
Egy Istenhez, egy nyelven szóltunk.
S lett nemzet, haza és csillogó fegyver,
Hatalom, pénz, ennél több nem kell.
S közben azt hiszed a neved még mindig ember…
5.
Lehetnénk barátok.
Akarod, hogy barátok legyünk?
Én szeretném. Van anyád, apád.
Nekem is. Szereted a tücskök éjjeli szavát,
Én is. Szeretem a csillagok fényét,
Várod a borzalom végét.
Én is. Szeretsz egy lányt, aki rád vár.
Én is, bár lehet nem is él már.
Vedd le a ruhád! Vedd le!
Dobd el a fegyvert!
Nézd én is leveszem, nézd ahogy repül a puska!
Akarom, hogy barátok legyünk!
Haljunk meg együtt! Meg kell halnunk,
Hogy barátok lehessünk…
6.
Holnap mi támadunk.
Azt mondják gy?zni fogunk,
S hogy hamarosan vége.
7.
Most ?k támadnak.
Sárga szellem lebeg a föld felett,
Az álarcot viselem,
Ugyan miért kell ez az élet nekem.
Kezem arcomhoz nyúl, leveszem,
De egy másik kéz nem enged.
Megmenti az életem, s miközben rám néz,
Saras vére kicsordul, lassan, mint csurgó lépes méz.
8.
Az évek percekb?l élnek.
Tudod mi az id??
Azt senki sem tudja.
Négy év vagy négy másodperc ugyanaz.
9.
Táncoltunk. Sosem lesz béke.
Sosem lesz vége.
Miért ne táncoljunk, akkor?
Holnap úgyis a lövészárokban rohadunk
El. Aztán meg a kukacok lesznek társaink,
Meg a patkányok, azokkal meg ki akar táncolni?
10.
Álmaimban
A háború véget ért,
Válaszokat kapott sok miért.
Béke volt és zöld mez?,
Barna csönd és fehér felh? lebegett az égen.
A levelek táncoltak ?sszel, úgy ahogy régen.
Az emberek emberként éltek.
Szerettek, hittek, és csakis Istent féltek.
Álmaimban
Béke volt és szabadság,
S mint a frissen mosott ablak, úgy
Fénylett az igazság.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.21. @ 15:34 :: Papp Fruzsina
