Sylvia már koragyermekségében arról álmodott, hogy valamikor modell lesz bel?le.
Coco Chanel, micsoda illat lengi körül a ruhákat, Versace, micsoda esése van a selyemnek, fátylak és ?rhajósruhák, ezüstös csillogás, smink halk zene, kifutó… tapas-taps-taps! Gucci, testhez tapadó fényes ruhák, milyen csodálatos bennük hemperegni.
Amat?rfotós barátja Christian rengeteg képet csinált róla. Talán négy éves lehetett, talán nyolc? Vagy mindkett?, mert a fotók elborították a lakást. Christian vagy két-három évvel id?sebb nála.
Az álom azonban csak félig, mint a lehunyt pillák alá vagy a hanyagul nekieresztett red?nyön át. Vagyis teljesült is, meg nem is!
Többen eskü alatt vallották, hogy laptopján a szóközt a mellbimbójával szokta leütni.
Vagyis titkárn? lett egy kevésbé neves divatügynökségnél. Semmi divatdiktátor, egy vékony nyeszlett, zsokéformájú kis ember, aki Dali-bajusszal próbálta mindezt ellensúlyozni. Forgatta hozzá a szemét, de Sylviára rá sem nézett.
Ez fájt.
Titokzatos csomagokkal járt-kelt, leginkább mellékutcákban a kicsinyített utánzat. Egyszer aztán egy kés behatolt a bordái közé, jól kiszámították, annyit sem sivított, mint egy újévi malac.
Családja nem volt, miért is lett volna? Egy piperk?c lazaing?, feszes nadrágú még párszor beringott Sylviához az irodába, az se nézett rá sohasem, pedig a fels?testén látszott, hogy gyúrni szokott.
Mivel nem volt lisztes a ruhája, ugyebár nem a pékségben. Valamilyen parkban elhelyezked? konditerem adta meg végs? formáját.
Szórakozottan valami végrendeletr?l érdekl?dött, aztán csalódottan elment. Köszönt-e? Az biztos, hogy Sylviára vissza se nézett.
Kutyás rend?rök jöttek, de csak a gazda szabászköpenyét vitték magukkal.
Így aztán Sylvia megörökölte az üzletet. Briliáns ötlete támadt és egy sejk azonnal honorálta.
Modelljei csadorban léptek ki a kifutóra.
A tárgyalás alatt a sejk egyszer sem nézett Sylviára. Sylvia beszélt, a sejk a mindenesnek válaszolt, folyton odanézett. Na, ez is! – Gondolta Sylvia, pedig a korát tekintve, százötvenegyediknek is elment volna a sivatagszéli uralkodóval.
Az utcán három hatalmas Mercedes parkolt, mindegyik rajta a bírság. Lefüggönyözött kocsik voltak, amelyekb?l csak néha hallatszott ki – a légkondi halk zümmögését elnyomva -, némi asszonyi viháncolás.
A mindenes, aki portás, fotós, titkár és takarító volt egyben – és néha tolmácsolt. Magyarul mondta, de érdekes módon jobban megértették a partnerek, mint Sylvia angolságát.
A mindenes végül odébb tolta az eléje rakott szerz?dést. Sylvia lecsavarta az aranyhegy? Mont Blanc kupakját és akkurátusan aláírta. A sejk meg sem mozdult, egy arcizma sem rándult.
Megint a mindenesre nézett, a fiú mormogott valamit és átadta a sejknek, aki olyan gyorsan írt visszafelé, mint, aki a tükörírást gyakorolta élethosszig.
200 csador az idén, 300 csador jöv?re, de már az új modell.
Sylvia megcsinálta a szerencséjét.
Christian – mert ki más lehetett volna -, el?vette a fényképez?gépet és mérgesen rászólt a három várakozó leányra, ha ugyan annak nevezhet?k:
– Aki nekem még egyszer reggeli után jön fotózásra, Sylvia kirúgja!
Pattogó utasítások, a lányok fetrengek egy kicsit, térden-combon felül felhúzott csadorban.
A Voglio, a Ti Voglio, Ich Liebe Dich és más testvérlapok, amelyek Sylvia médiabirodalmához tartoztak, címlapjukon tálalták a csemegét.
A néptelen utcán érett sz?keségében átvágott Sylvia, a kocsihoz igyekezett, egyik kezében Martini, a másikban fonott hánccsal borított borosüveg.
Sehol senki, mindig kés?ig dolgozott, de most ráhajnalodott szinte!
A fekete terepjáró dübörg? zenéje, mintha elvágták volna, pedig a fékcsikorgás baljóslatúan túlvisította a basszust.
Egyetlen csepp vér sem jelent meg a szájában, a kövezet tiszta maradt, csak üvegcserepek és szandálok, egymástól negyven méterre az aszfalton.
Sylvia némán, kitágult pupillákkal is szép volt.
Tányérsapkák, piros mellények, fekete munkaruhában egy fém tepsivel szakszer?en bánni tudó rosszarcú férfiak.
A furgonban egymás hegyén-hátán a fémkoporsók.
Elhajtottak, semmi nyom, legfeljebb, hogy nem nyit ki az ügynökség.
De Christian éppen ellenkez?leg, korán érkezett, tizenegyre a fotózáshoz minden készen állt. A m?termet addigra kiporszívózta.
Valami egyenruhás érdekl?dött, Christian elsápadt, aznap nem olvasta a reggeli lapokat, pedig a divat-rovatban is benne volt a hír.
A fotózás ment tovább, csak a siker lett az évek folyamán sokkal, de sokkal nagyobb.
Végre megtalálta az ideális és engedelmes modellt.
Többen megrótták, hogyan lehet valaki ennyire anorexiás?
De hát a divat – szakma, ízlések után pofonok jönnek. Erre mindenki felkészült, aki Christiannal egyszer is farkasszemet nézett.
Az egyik fotózásnál jelen volt a sejk, a nagykövet, a biztonságiak és egy elfogódott rend?r.
Annyira bámulta a n?t, a modellt, hogy észre kellett vennie, a gyönyör? almazöld selyemfátyol alól kilóg egy csupasz lábszárcsont.
Pergessük vissza a cég történetét egy kissé.
A vizsgálóbíró kíváncsian nézett Christian szemébe, ezt hogyan fogja megmagyarázni.
Vagyis a vizsgálóbíró parancsára megyünk vissza az id?ben, a félmúltba, pontosan két évvel a tragédia utánra!
Szinte a kihallgató szoba addig éles fény? lámpája is diszkrét, bujkáló holdfénnyé változott.
Christian kezében hiába keresnénk lapátot, ásót, csákányt. A temet? csendjét csak a denevérszárnyak suhogása verte fel.
Christian méretes vasrúddal – nevezzük pajszernek -, megemeli a kripta fedelét és elt?nik alatta.
A mozgásérzékel?s lámpa odalent tágas fogadószobát világít meg. Fehér selyemmel bélelt koporsó, fehér csipke szemfed?, kispárna, menyasszonyi ruha a saját kollekcióból.
Christian óvatosan kiemeli és karjába veszi a testet, csak ketté ne törjön!
A vizsgálóbíró eltakarja szemét, hogy ne is lássa, annyira érzékletesen számol be Christian eme természetes cselekedetr?l.
Hiszen három- vagy négyéves kora óta fotózta. Mindig a testét, na meg az arcát!
Hogy mi van mögötte, lakik-e benne lélek?
Christian kurtán azt felelte, nem hallgatott teológiát.
Még egy utolsó fotó bejárta a világsajtót, ha hinni lehet a pletykának, azt is Christian készítette önkioldóval.
A szemtanúk szerint, csak ezután nyújtotta el?re a két kezét, hogy megbilincseljék.
Ez az egyetlen fotó, amelynek egy majdnem-férfi volt a modellje.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.28. @ 09:36 :: Radnai István
