Csaba értelmes, jól fejlett hat éves kisfiú. Kiscsoportos kora óta, útja minden reggel az iskola el?tt vitt el. Vágyakozva nézett át a kerítés lécein a fogócskázó iskolásokra. A cseng? hangja szinte megbabonázta.
– Milyen jó a nagy iskolásoknak! – mondogatta ilyenkor.
– Nemsokára én is bemehetek? – kérdezte.
– Igen, ahogy a nagycsoportból elballagtál – felelt mosolyogva Erzsi, az édesanyja.
Csaba végre nagycsoportos lett. Év végén, az óvodai ballagásra édesanyja iskolatáskával ajándékozta meg. A nyári szünetben a tanszereket apránként megvásárolták, így szép lassan „meghízott” a táska.
Ezután egy nap sem múlt el úgy, hogy Csaba a háton hordható táskát fel ne vette volna, és ne tett volna tiszteletköröket vele anyukája körül.
Ilyenkor mindig megkérdezte:
– Milyen iskolás vagyok?
– Nagyon jól mutatsz az iskolatáskával! – dicsérte.
Elérkezett szeptember 1-je. Az els?s gyerekek nagy igyekezetükben már ezen a napon „teljes menetfelszereléssel”: megrakott táskával mentek iskolába. Csaba széles mosollyal beült az els? padba, mellé legjobb barátja, András telepedett.
Második nap reggel Erzsi ébresztgette a gyereket:
– Csabikám, ébreszt?! Megyünk iskolába!
Csaba álmosan felült és azt válaszolta:
– Anya, én már voltam!
Legutóbbi módosítás: 2010.07.21. @ 10:00 :: Sípos Julianna