Hideg volt. A Zagyva partján három fiatal roma férfi ült, s fogásra várt. Vastag kabátban voltak, mégis id?nként vacogott a foguk. Pirkadatkor érkeztek, s abban reménykedtek, hogy ebédre a tányéron illatozik a sült hal, s nem lesz hiábavaló a fagyos várakozás. Keveset beszéltek, hogy elkerüljék a torokmetsz? jeges szél beszippantását. Nézték a vizet, s magukban talán kapásért fohászkodtak. Nyolc óra körül járt az id?, az iskolákban már becsengettek. Akkor jelent meg a n?. Magasan fent, a termésk?vel szépen kiépített Zagyva-parton. Babakocsit tologatott. Meg-megállt, majd újra elindult. A vizet nézte. Az egyik férfi a szeme sarkából érzékelte a mozgást, s felnézett.
Magában csodálkozott is, hogy ilyen cudar id?ben sétáltatja az apróságot, de hirtelen felmerült benne, hogy talán a nagyobbat vitte iskolába, s egy kis friss leveg?re vágyott. „Biztos nem marad sokáig, csak körülnéz.” – gondolhatta. Elfordult, s nem is foglalkozott vele tovább. Percek teltek el. Újra a vizet nézte ? is, és arról beszéltek, hogy lassan szedel?zködnek, s hazaindulnak.
Ekkor a parton t?lük úgy tíz méterre, nagyot csobbant a víz. Mindhárman odanéztek, s az asszony még karjában tartva a csecsem?t épp a víz alá bukott. Az a férfi, aki meglátta fent a parton, felugrott, s ledobta kabátját, hogy a vizet magába szívva ne húzza le. A másik férfi, aki mellette ült szintén vetk?zött. Miel?tt beugrottak, az els? odaszólt a társuknak, aki még kábult volt az események hatásától, hogy hívja a ment?ket! S már úsztak is befelé az asszony után. A víz elragadta karjából a picit, akit hol feldobott a víz a sodrásával a tetejére, hol alábukott. Leveg?ért kapkodva, szaggatottan sírt fel. Az asszony vagy nem tudott úszni, vagy nem akart, mert hagyta, hagy dobálja a folyó, meg sem próbált küzdeni az életéért. Az els? férfi, elérte a kicsit. Kapálózott, a víz a szájába csapódott, s fuldokolva, rángatózva köhögött. A férfi, a sodrás ellenére igyekezett a fejét fenntartani, ami nem volt egyszer?, mert a baba még nem tudta sokáig tartani magát. A másik, aki a sógora, megragadta az asszony karját, de nem akarta hagyni, hogy kihúzza. Viaskodva, kimerülten vonszolta partra. Addigra a kicsit a megment?je a kabátjába csavarta, s bár a ruha ráfagyott a testére, minden mozdulatában fájdalmat okozva, igyekezett a gyermeket úgy tartani, hogy ne férjen hozzá a csontig hatoló jeges szél Az asszonyra is meleg kabátot terítettek, és ? igyekezett nem nézni senkire, csak lehajtott fejjel egyfolytában sírt. Türelmetlenül néztek fel a partra, s egyszer csak sziréna közeledett. Addigra a Zagyva-parton álló emeletes házakból emberek szállingóztak a part felé, egyre többen lettek, s döbbentek figyelték az eseményeket, de senki nem ment le a gátról a partra.
A ment?sök hordágyat vettek ki, és elindultak a gátoldalban lefelé, de nehezen haladtak a fagyos csúszós füvön. A fiatal férfi karján a kisbabával megindult feléjük, ekkor a másik két férfi, karon fogta két oldalról az asszonyt, s szintén felfelé kezdtek haladni.
Amikor a ment?orvos meglátta a két férfit az összefagyott ruhában, azonnal kéretett még autót az életment?knek, hiába tiltakoztak.
Az asszonyt, és gyermekét elszállították, pár perc múlva a két férfi is a kórház felé haladt a másik ment?autóban.
A történetet a helyi városi televízió bemutatta, amikor átadták az életment? érdemérmet a fiatalembereknek a városházán.
A riporter kérdései között elhangzott, mire gondolt a férfi, mikor a jeges vízbe vetette magát, hogy az apróságnak megmentse az életét? A válasz, egyszer? volt. A saját két kicsi fiára.
A hír, nem volt országos média érték?.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.30. @ 16:41 :: Tara Scott