Vandra Attila könyvét olvasva, Gárdonyi Gézával
Amikor a megtisztel? felkérés érkezett, hogy írjunk el?szót Vandra Attila „Ebadta kölykeihez”, kétszer is újraolvastuk a novellafüzért. Azt már korábban is tudtuk, hogy a szerz?t fékezhetetlen mesél?kedv, egészséges humorérzék és a Székelyföld mélyén megterm? humánum jellemzi, párosulva egy botcsinálta pszichológus terápiás türelmével, de ez a sorozata most mégis meglepetést okozott. Pöttöm h?seit Vandra Attila úgy hozza közel az olvasókhoz, hogy egyidej?leg képesek legyünk feltételek nélkül szeretni ?ket, de egyszersmind lássuk esend?ségüket, gyöngéiket. Erre a gyermekábrázolásra pedig csak a legnagyobbak képesek.
Hogy pontosabban megértsük, mir?l is van szó, egy szikár egri tanítót hívtunk életre a ködbefúlt id?b?l: Gárdonyi Gézát.
S tisztelettel kérjük a nyájas olvasót: Vandra Attila novellafüzérét úgy olvassa, hogy mottónak az alábbi Gárdonyi-idézeteket tekinti:
„A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.
Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember csak töredéket kapott az érzések világából. Földi élete – akármilyen luxusvonaton haladt is – alagútban haladt.”
„A gyermek földre szállott angyal, aki nem tudja még, hogy a talpacskája poros.”
Vandra „tanító úr” ugyanis – itt a 21. század digitális vadonában – így írta ezeket a történeteket. Az örökifjú Gárdonyi szellemében, lelkeket pendítve.
Köszönjük neki, hogy a nevelésnek, megértésnek és szeretetnek vannak még végvárai, s az egyiknek – a messzi Brassóban – ? a vitéze.
Vesztergom Andrea és Szokolay Zoltán
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: Vandra Attila
