Meghívó karácsonyi vacsorára
Egy hét se telt el, az igazgatón? megint hívatta Noémit. Egy borítékot adott át neki, s nem nézett közben a szemébe.
– Ezt neked címezték…
Noémi rápillantott a borítékra. A feladó láttán kiment a lábából az er?.
– Ülj le!- szólt rá az igazgatón?.
Lerogyott a székbe. Remeg? kézzel alig tudta a borítékot kinyitni.
– Szerdán, december 14-én keressen helyettest óráimra. Jónás elvtárshoz kell mennem kihallgatásra.
– Hozzak egy pohár vizet? – kérdezte az igazgatón?.
– Az jó lesz, köszönöm…
Noémi nem tudta hova tegye a kedvességet. Miért nem mondja, hogy „Ugye megmondtam? Hogy fiatalság hevesség, meggondolatlanság?” Ennyire képmutató lenne? Vagy a helyzet még benne is szánalmat gerjeszt?
A hátralev? napokba Noémi teljesen magába zárkózott. Még Ágival, Kiseszterrel és Áronnal se beszélt. Az osztályban is szokatlanul ingerült volt, nem egyszer ráförmedt a gyermekekre. Aztán bocsánatot kért. Elhárította édesapjának az ajánlatát is, hogy vele menjen. Hiszen a rend?rségen az útlevélosztály f?nöke se engedte be. Amikor december 14-én Szentgyörgy felé vonatozott, már bánta, hogy édesapja nincs vele. Amikor kijön onnan, akkor… Akkor jó lett volna, ha kéznél van.
– Egyre több olyan információ birtokába jutok, ami arra utal, hogy rendszerellenes, felforgató tevékenységet folytat. Tiltott szereket reklámoz általános iskolásoknak is… Honnan szerzi be ?ket?
– Sehonnan. Nem használok.
– Magán nem próbálja ki, de másoknak ajánlja, mi? Pozitív színben tüntet fel olyan személyeket, akik odáig süllyedtek, hogy saját magzatukat is képesek elpusztítani! S miért nem végezte el a terhességi vizsgálatot?
– Elvégeztem, leadtam a leletet.
– 24 óra alatt sikerült el?jegyeztetnie magát, sorszámot szereznie, megvolt a vizsgálat is, ami természetesen negatív, s még el se késett az iskolából… Nahát! S tiszta véletlenül rövidesen akkor megy a szülészetre, amikor édesanyja épp ügyeletes…
– Azt feltételezi, hogy…
– Édesapjának van egy tiltott határátlépési kísérlete. Édesanyja eléggé exponált helyen dolgozik… Én ön helyett megpróbálnám megváltani a család b?neit – nyújtott át egy nyilatkozat-formanyomtatványt.
Noémi nézte a besúgó-nyilatkozatot. Gondolatai be voltak görcsölve, kétségbeesetten kereste a kibúvót.
– Fiatal még, egy-két apró felel?tlenségért kár lenne életpályáját kerékbe törnie. Véglegesít? vizsga nélkül a diplomája mit sem ér. S a büntetett el?élet más munkahelyek el?tt is bezárná a kaput. Manapság a személyzeti osztályok vezet?i nagyon jól informáltak. S én ön helyett, ha magamra nem is, szüleimre csak gondolnék. Mert szereti ?ket egyetlen lányuk, nem? ?k bármilyen áldozatot megtennének önért. Nagy b?n lenne ?ket cserben hagynia…
Noémi keze ökölbe szorult a gúnyosan magabiztos hang hallatára. Ám hiába rejtette maga mögé, a férfi jó megfigyel? volt.
– Látom, görcs fogja az ujjait. Nem köteles azonnal aláírnia. Ez egy felel?s döntés, nem kell elhamarkodnia. December 25-én reggel is elhozhatja kitöltve, s hogy lássuk, megfelel?en tudja a munkát végezni, mellékel egy els? beszámolót a környezetében, els?sorban a munkahelyén tapasztaltakról. Ha elég lelkesen végzi, elfogadhatjuk belépési nyilatkozatát, s jól együttm?ködhetünk a jöv?ben. Persze, ha elég lelkesen végzi… De ha segítségre van szüksége, esetleg eljöhet hozzám, s együtt kitölthetjük 24-én este… Igen, karácsonyeste. Nem gyermek már, hogy a szüleivel töltse. Együtt kellemesen eltölthetnénk. Remélem, nem akar egy vallásos ünnepet a haza érdekei elé helyezni. Akik jól együttm?ködnek, könnyebben kerülnek jobb iskolákba… Els?sorban a rendszernek megbízható elemeket kell el?léptetni… Ja, igen, s kár lenne, hogy az a nyilatkozat ne legyen itt id?ben… Elmehet. Akkor várom.
Noémi már épp a kilincsre tette a kezét, amikor utána szólt.
– Persze, ez egy felel?s állásajánlat. A legfontosabb, a diszkréció. Mindenki el?tt. Igen, mindenki el?tt! – nyomta meg a szót. – Egyedül is meg tud hozni döntéseket.
Amikor belépett az ajtón, édesapja, még köszönés el?tt rákérdett:
– Aláírtad?
– Nem. Kaptam tíz nap haladékot – válaszolta rövid szünet után, mely édesapjának örökkévalóságnak t?nt. – Egyedül akarok maradni.
– Nem! – válaszolta édesapja. – Együtt kerültünk bele, együtt küzdjük meg! Tudom, hogy velünk zsaroltak meg.
Édesanyja is azonnal megjelent, s átölelte egyetlen lányát.
– Ne vonulj el, ne zárd magadba kislányom. Ez a kereszt a miénk. Mindnyájunké.
– Most is azt mondod édesapám, minél rosszabb, annál jobb? – menekült Noémi a vádaskodásba.
– Túléljük ezt is. Együtt, ahogy mindent – kerülte meg a választ édesapja.
Noémi elmondott mindent.
– Ha lefekszel vele, nem úszod meg a zsarolást. Csak azt fogja tudni, hogy bármire rávehet.
– És a nyilatkozat?
– Err?l még van id?nk 10 napig gondolkozni – felelte, ám látszott rajta ? is csak halogatja a választ.
Amint másnap az iskolába lépett, az igazgatón?vel ment szembe. Az igazgatón? megállt Noémi el?tt, s vizslató szemekkel ránézett. Noémi egy ideig állta a tekintetét. Egyikük sem szólt semmit, végül szó nélkül elmentek egymás mellett.
Hét végén szokatlanul csendes volt mindenki a családban, valahogy kerülték, hogy szóba hozzák a témát. Ennek ellenére mindenkin látszott, emészti magát és megoldása nincs. Noémi hangulata hullámzott, hol kész volt aláírni, egy adott pillanatban ki is töltötte a nyilatkozatot, de amikor a hozzá tartozó els? beszámolóhoz kezdett volna, a „Raport[1]” szón túl nem jutott. Ha egy semmitmondó jelentést ír, akkor világos, nem hajlandó kollaborálni. Kir?l, mit írjon? Az utóbbi napokban már bárkir?l írhatott volna olyasmit, amivel rendszerellenességgel vádolhatnák. A félelem már egyre kevésbé volt képes úrrá lenni a szájakon. Mindenkib?l ki-kicsúszott egy-egy „nem megfelel?” mondat. Noémi, bár magába zárkózott, azt is észrevette, hogy egyesek kerülik a társaságát, s olyan is volt, hogy elhallgattak, ha megjelent.
Szombaton, december 16-án, amikor Noémi hazaért, édesapja rákérdett.
– Emlékezel még T?kés Lászlóra?
– Igen, kispap volt nálunk – felelte Noémi.
– Ki akarják toloncolni Temesvárról, s segítségül hívta a híveket, hogy legyenek tanúi a kilakoltatásának. Most tömeg állja körül a házát. Nemcsak magyarok… Bemondta Szabad Európa.
– Úristen! – futott ki Noémi száján a rettenet. Az agyában minden a rettegésr?l szólt, és a következményekr?l. Másnap, vasárnap, december 17-én este Noémi a szobájában nyalogatta sebeit elég depresszív hangulatban, édesanyja pedig mosogatott, amikor édesapja, ki épp a Szabad Európa Rádió hallgatásával rendkívül izgatottan kiáltott fel.
– Azonnal gyertek ide!
Amikor hallótávolságba értek, már csak a fegyverek ropogását lehetett hallani a rádióban. Azt, ahogyan a katonaság a tömegbe l?tt. Vajon hány áldozat lehet? E rendszer semmit?l se riad vissza. Még a tömegmészárlástól se… Itt már nem lesz bársonyforradalom. Egyáltalán van-e remény bármilyen változásra? Jaj, mi lesz, amikor visszamegy Jónáshoz? Majd mindhármuknak Rózsika néni jutott eszébe, édesanyja testvére. Vajon velük mi van? Nem reformátusok, de ahogy Szabad Európa is bemondta, T?kés László parókiája körül nemcsak magyarok voltak.
Végül édesapja összeszedte a bátorságát, s tárcsázta a számukat.
– Hogy vagytok, hugicám?
– Jól vagyunk. Mi jól vagyunk – nyomta meg Rózsika néni a „mi” szót. Értette. Hamar abbahagyták a beszélgetést.
– Miel?tt kapcsolódott volna a szám, egy kattanást véltem hallani. Lehallgatják a telefonunkat!
De hát ez várható volt. Amikor Noémi reggel az állomásra indult, szokatlanul sok rend?rrel találkozott. Pont, mint két évvel ezel?tt, a Brassói munkáslázadás után. Pedig a mostani események szinte 500 km-re innen játszódtak le. Amint belépett a tanáriba, azonnal észrevette, hogy fél szemmel mindenki ?t figyeli. T?le várják az információkat. Hiszen ? nagyvárosban él, méghozzá 1987 Brassójában. Amint az igazgatóné kilépett a tanáriból, megrázta a fejét, hogy jelezze, semmit sem tud többet annál, amit a Szabad Európa Rádióban hallhattak.
Otthon egész nap a rádión lovagoltak. Bár, ha valaki megkérdezte volna ?ket, határozottan állították volna, hogy nem reménykednek semmiben, egy bels? er? szinte odaláncolta ?ket. 19-én megszólalt a telefon. Noémi vette fel. Rózsika néni volt.
– Mizújs nálatok?
– Semmi különös. Mivel megenyhült egy kicsit az id?, már elviselhet? a h?mérséklet a lakásban. Kezd?dik a vakáció. Készülünk az ünnepekre… – adott Noémi kitér? választ, hogy értésére adja, a Temesváriak hiába reménykednek, Brassóban nincs mozgás. De hát nem is Brassónak kellene megmozdulnia, hanem Bukarestnek…
Az iskolában már egyre nyíltabban beszélgettek a Temesvári eseményekr?l. Aztán már a környez? országok változásairól is. Néha már az igazgatón? el?tt se harapták el a szót. A vonatban és a buszon fel-felt?nt egy-egy ember, aki fennhangon szidta CeauÃ?Ÿescut, a rendszert, a hideget, a nélkülözést. Egy hónappal ezel?tt ilyent nem lehetett hallani. De hát lehettek provokátorok is.
[1] jelentés
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
