Ismerős és félelmetes érzés kerített hatalmába.
Nem. Belecsöppentem, szinte. Egyáltalán nem élveztem, tudtam, talán soha nem szabadulhatok ki erről a helyről. Nem értettem, egyáltalán hogyan történhetett meg ez velem. Először arra gondoltam, ez álom csupán. Annyiszor, de annyiszor volt már úgy, hogy álomból ébredve az ember, egy ideig még annak foglyaként nem teljesen ismeri fel a valóságot. Ezúttal azonban másabb volt a helyzet, mert igaz ugyan, hogy ébredéskor figyeltem fel szorult helyzetemre: bizonyára belekeveredtem a paplanom huzatába egy mély álom után. Ez volt az első elképzelésem. Szó sem volt azonban paplanról, a dolog egészen más természetűnek tűnt, valami mindent elfedett előlem. Halk hangok szűrődtek át hozzám, azonban nem értettem tartalmukat, érthetetlen, emberi beszédhez hasonlatos monotonitás.
Eleinte arra is gondoltam, bizonyára megöregedtem, s mivel az előző percekben még nem, most bizonyára hirtelen öreg lettem. Úgy-e a kor, a huszonegyedik század rohanó világa, mikor egy verseny az élet! Talán egy gyors öregedés, miközben elgondolkodva megálltam, s e fölött mélázva, észre sem vettem, valami elrobogott mellettem, s pontosan az idő volt, ami elrohant.
Nem, ilyen rohanásra már az időközben megváltozott derekam miatt sincs lehetőségem, de nem is igényelném, mert hova rohanjunk, mikor annyi jóleső és szép dolog vesz körül bennünket…
Már olvastam olyan történetet, ahol az emberben nem is tudatosodik, hogy megváltozott valami, természetesnek veszi. Éreztem, most valami egészen másról van szó, mert mozdulni sem tudtam. Amit tudtam nem más, mint a fogság érzete, a bőrömhöz érő anyag milyensége, amely fogva tartott, valamint hogy azt, hogy csaknem bizonyosan valami daróc-szerű anyag tart rabságban. Esetleg valami zsák.
Magam biztosan nem másztam be ilyenbe, főleg nem álmomban.(Nem hiszem, hogy holdkóros lennék, vagy legalább is: nincs ilyenről tudomásom).
Amint rémülten ezeket latolgattam, váratlanul megrázott valami. Rázni kezdett valami a köröttem levő zsákszerű börtönömmel együtt.
Szerencsére (talán a rázás következtében) zuhanni kezdtem, börtönömet elhagyva. Alattam az otthonos, gravitációval jól ellátott talaj. Csendes huppanással értem földet.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.24. @ 16:48 :: Berta Gyula
