…hinni kell egy átkötő igében…*
Karikás ostorként
csaptak meg a szavak,
magamtól, önként
álltam eléd,
tudtam, megmarnak
szavaid engem,
de nincs mit tennem,
a döntő ige a tiéd.
Szikrázó kard volt
nyelved hegyén,
szúrás után a folt
lelkemen kéklett,
éreztem, hogy kemény,
nyomot vető,
és büntető
minden ütésed.
Tűrjek? Visszacsapjak?
Bizonytalan ilyenkor a lélek,
amikor viták,
és veszekedések
lényünkre terheket raknak,
s éle van a szavaknak,
amikor sötétlik az élet –
de azt sugallja a fekete ében,
hogy hinni kell egy átkötő igében.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.10. @ 14:10 :: Bonifert Ádám