Bonifert Ádám : Hívatlan emlékezés

Nyomtatás

Mit tehetsz ellene,

a múlt képei, ha előjönnek,

s szakadozott emlékfoszlányok

tapadnak tudatra és képzeletre,

a hínáros ábrák,

örvényes csobogások

lehúznak az emlékezés

tavának mélyére –

pedig nem akarod,

de nem tudsz menekülni.

Szándékosan csak emlékezni lehet,

de felejteni nem,

mert a belénk és ránk

vésődött  pillanatok

önállóan léteznek bennünk tovább,

s mint a bőrt a fehér foltok,

nyugalmunkat beborítják,

viszkető lelkünket felkavarják,

mikor hívatlanul felbukkannak.

Hol nyugszik az emlék,

amikor nem nyugtalanít,

merre bújik a visszahívó vágy,

amiről hitted, hogy végleg messze veszett,

az agy már feledne, de

hol  lapul a kép, a hang,

nem tud eltörölni,

mert ezernyi sejtbe épült

pillanatokból

újra összefonódik az idő,

és lesz a lemorzsolt régiből

emlékező jelen.

Mit tehetsz ellene?

Az akarat kevés,

veled él, mi egyszer létrejött,

szeretnéd kikerülni,

de belébotolsz,

és újra átéled a voltot,

és ez újra beléd mar,

mert az öröm emléke már nem öröm,

de a fájdalom emléke még fájdalom –

hívatlanul is.