Rabja lettem testem börtönének…
Rabja lettem testem börtönének –
életfogytig szól a benntartó ítélet
De cellám ablakán hunyor’g a holnap,
s éltet? er?t sugároz alkonyomnak
Rajta hát!- feszítem satnya izmaim –
cellarácsra fonva már – elkékült ujjaim
Ám mindhiába küzdök – ellenáll,
s a csüggedés-fegy?rnek büntetése vár…
Megkötözve végül – észre térek –
nincs menekvés – meg kell, hogy nyugodjak
sorsom ez – miért is tiltakozzak?
Priccsemen feküdve sírok egyre –
itt maradtam – élve eltemetve
Láncra verve sz?kölnek remények…
