A lány egy kisteherautó mellett állt, máskor talán fel sem tűnt volna, de ezen a kora tavaszi estén valahogy sehogy sem illett oda.
Nem mintha ez a kopott utca a maga roskatag, ódon házaival és szigetként pompázó macskakövével annyira mást kívánt volna, ám mégis. Valahogy megakadt rajta a szemem.
A sarkon álló kisteherautó mellett állt éppen. Tétován, a sofőrrel halkan beszélgetve. Nem nézelődött, csak a kövér, izzadó emberre figyelt a volán mögött.
Szürreális volt a kép, az ázott kis verébhez hasonlító tini lány és a kopaszodó, viseltes sofőr.
Amíg arra vártam, hogy átkelhessek az úton figyeltem őket. A lány maximum tizenhét éves lehetett, fehérbőrű, átlagos arccal, elhanyagolt, sötétvörösre festett hajjal.
Kamaszos, vézna testén nyoma sem volt nőiességnek. És ezt a hangulatot alátámasztotta csíkos harisnyába bújtatott lába, melyen ódivatú gyerekszandált viselt. Amolyan kis pöttömnyi sarkú, kisiskolás modellt.
Fehér, elnyűtt pamutszoknyája alig takarta a lábait, szürke pamutmelegítőbe bújtatott karjait tétován lógatta maga mellett.
Először arra gondoltam, hogy szegény, milyen esetlenül néz ki. Majd tovább mentem.
A buszmegállóba érve láttam, hogy ő is lefelé sétál a domboldalon, lassan leért ő is a főúthoz. Hirtelen odasietett egy várakozó autóhoz, s behajolt az ablakon, kezében apró kis tasak villant.
Ekkor világossá vált bennem, hogy miért is volt annyira idegen ezen a környéken.
A lány prosti. Ahogy esetlenül csevegett a pasival, jó kis belátást engedve a pamutpulcsiba, a mosolya, az egész olyan szánalmassá és átlátszóvá vált.
A férfit látásból ismerem, apámék utcájában lakik. Két kamasz gyereke és egy szép, sportos felesége van.
Gondoltam elhajtja a lányt, de a csevely elnyúlt, s már három kihajtási lehetőséget is elmulasztott közben.
A tisztes családapa közhelyén már-már felnevettem.
Mögéjük befordult a busz, a férfi intett a lánynak, hogy szálljon be. Majd gyorsan kikanyarodott és elsüvített a Duna-part felé.
Jó kis hely az ilyen üzletekre, gondoltam. Elhagyott, gazos.
Némán felültem a buszra és a látottakat latolgattam.
Ósdi környék a miénk, itt nőttem fel. Csövest, részegest, hangos, balhés családot láttak már a csendes utcák, de prostikat? Azt nem.
Persze volt egy kéjnő. A Jutka. Már gyerekként is tudtuk, hogy mivel keresi a kenyerét, de ő bizony nem ténfergett az utcán. Diszkréten űzte az ipart, mi is csak egy-egy elkapott mondatból tudtuk “mi is ő” valójában.
Ám az évek haladnak. A hajdani jó környék nívója rohamosan süllyedt, s most elérte mélypontját.
Talán egy-két év és drogdílerek sétálnak, majd a százéves falak között, kontrasztot alkotva régi és új világ között.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.02. @ 09:00 :: Fecske Panna
