Alkony kergeti a fákat…
az erd? már sötétebb mindennél
s megriad elbújik mindenki
akit a vakság utolér
mögöttem még rezdül az ág
serceg a bokor mindenhonnan
baljós sárga szemek figyelnek
s érzem támadnak nyomban
de már látom a holdat
a futásom könnyebb
a fák már rég ritkulnak
s én vérzek… lábamon a seb
közel lenne a mez?
bár nem bírja csontom
mintha nem követne senki
mégis én még szorongom
teljesen vége mindennek vége
leülök egy közeli hideg k?re
fátyol tárul elém
mint másnak a zuhany
meleg víz csordul innen és onnan
fény szökik elém
már semmimet nem érzem
s ekkor egy fehér angyal
csókol s ragad kézen
hinném már hogy vége
tárul elém kapuja
mégsem visz mégsem hív
se oda sehova
elengedi karom
s én úgy is d?lök hátra
mint akinek már elszállt
minden tartása
napok teltek el
vagy talán hetek
de újult er?vel mikor felébredek
tarka kis erd?ben vagyok
illatok állatok szép virágok
s az erd? szélén látom
kis falucska terül el
benne új élet s jöv?
hol minden megfelel
Legutóbbi módosítás: 2010.08.20. @ 12:38 :: Furuglyás René
