nézek az égre
az idejét sem tudom mióta
talán órák is elteltek azóta
hogy a hamvadó t?z utolsó
szikrái is mind kihunytak
kezemmel keresem
elillant melegét
s hallgatom az éjszaka
beszédes csöndjét
körös-körül erd?
bársonyos sötétben
finom nesz surranás
néma szárnyak rikoltás
aztán újra csend
de mégse mert valami
rám száll s mivel mozdulok
riadtan menekül
távolban tücsök hegedül
hanyatt fekszem
szinte meredten
milliónyi csillag vibrál
és karjával felém int
– vagy csak hunyorgat –
úgy érzem hozzám szólnak
s én száraz szivacsként
szívom magamba az ég
áradó szerelmes tekintetét
