Marie Marel : Alulexponált

A léha vágy még átkarol néha,
egy-egy mozdulatod szépsége
ráégett retinámra.

Hangod belesuttog még a mámba:
mint megzavart, öreg CB adása,
messzir?l, sercegve szól.

Még el-elb?völ szelíd varázsa,
de már sötétbe borul arcod,
mint az a csendes alkony,

mikor a nyáresti folyóparton
vállad mögül halkan kilesve
káprázott ránk az este.

Számban eperíz csókod bizsergett,
arcod még csak látnom sem kellett:
éreztem a mosolyod.

A vén folyó ringatta habjait,
(örömben múlatva napjait)
rajta hajó dohogott.

Emlékszem, hevesen arra vágytam,
hogy íly’ békés harmóniában
teljenek vén napjaink…

Mára csak a körvonalaidra
emlékszem olykor.

(Rosszul sikerült kép a retinán.
Alulexponált…)