Meyer József : Közlekedjünk tömegesen

Nyomtatás

A metrókocsiban mindenki az ablaknál ül. Ezáltal az utazó a háta mögé nézve, vagy szemközt bármikor kitekinthet, noha annak a világon semmi értelme odalent, a föld alatt.

– o –

Ki ne ismerné a golyvát? Kialakulásában kulcsszerepet játszanak azok a posztosok, kik a rossz oldalon, vagyis pontosan az éppen nyíló szerelvényajtók valamelyikénél, direkt a be- és kitóduló tömeg útjában, kétoldalt állva cövekelnek le. Ennek az okvetetlenkedő pozíciónak nincsen semmiféle ésszerű magyarázata. Döbbenetes, de ezzel a szűkülettel további követőket toboroznak maguk köré, amivel egy „szorulásos” helyzetet generálnak. Emitt sűrű tömeg, beljebb szinte üresség…

– o –

Akár ha porlasztanának, úgy áramlanánk kifelé és szerte egy ilyen tumultusban, a várva várt ajtónyitást követően. Legnagyobb elképedésünkre a megállóban fölgyülemlett nép hézagmentes, többsoros zárral fogad minket! Ezt nevezzük sáncolásnak. Nincs is rosszabb annál, ha a golyva és a sánc egy időben keletkezve egymásnak feszül. Az eredmény: gomolygó, ruhát-gombot tépő közelharc.

– o –

Ofélia? A hölgy, aki belép a kocsiba, mindjárt ott meg is áll. Méltósággal a tekintetében körülnéz, mintha szolgálóit keresné. Esetleg hódoló tekintetek kereszttüzére vár. Mögötte már többen szerencsétlenkedünk, toporgunk, nem tudunk tőle beszállni. A vezető már zárja az ajtókat, cselekedni kell! Nincs mese, vagy magunkkal ragadjuk, vagy egy határozott mozdulattal beljebb lökjük.

– o –

Teljesen néptelennek tűnik a mozgólépcső és közvetlen környéke, amint föltűnik a „hős anya”. A téboly elszántságában kaphatta föl azt a két jutazsáknyi holmit, meg a kétévesnél alig idősebb csöppségét, hogy elmeneküljön otthonról. Hova is? Nem bírta tovább a poklot, a pusztító indulatokat. Egy pillanatnyi megtorpanás, amíg döntést hoz. Mindkét kezére szükség van, a gyermeket is fognia kell. Kivált a lefelé úton! A terv a következő: az egyik zsákot fent hagyja, csak a másikat viszi. Amikor megérkeznek, a szerinte még bárhonnan jól látható legközelebbi oszlophoz támasztja a magával vonszolt batyut, hogy azután erőre kapva együtt iparkodhassanak fölfelé. A mozgólépcső útja most irdatlanul hosszúnak tűnik! Mire megérkeznek, a fönti csomagnak már lába kélt.

Aztán a lejtmenetet kihasználva szinte repülnek a maradék vagyonkájukért. De addigra annak is hűlt helye…

– o –

Van különbség a távolsági buszjáratok pályaudvara és a városi, „kékszínű” társaik jelentősebb végállomása között? Nyilván. Viszont az utóbbiaknak még sok pótolnivaló jutott.  Ha a jármű a felszállóhelyen várakozik, az a jobbik eset. Bár gyakori, hogy éltesebb típusoknál hátul és oldalt sincs feltéve a viszonylatot jelző, azonosító tábla. Emiatt — lökdösődő, kavargó futóverseny során — az utasok egymást tiporva körberohanják a jó öreg Ikarust, mert csak elől lehet leolvasni a járatszámát.

Télvíz idején jeges, „vízszintes” hóviharban kapaszkodik össze egy kisebb, vacogó embercsoport. Tőlük 15–20 méterre vesztegel a jól felfűtött XYZ E –s, hőn áhított buszuk. Való igaz, a távolsági járatok is csak indulás előtt állnak be az úti cél és menetrend szerint megszokott helyükre, ám ott a kedves utastársak számára pontos tájékoztatók és várakozásra, időtöltésre alkalmas, többnyire megfelelően temperált belső terek is rendelkezésre állnak.

– o –

Időnként mi is kibabrálunk egymással, az ülések huzatára fokozottan ügyeljünk! Ha műbőrrel van dolgunk, elegendő az egyszerű szemrevételezés. Ám a textil bevonatnál gyakorta előforduló baki, hogy rágógumiba ülünk. Még rosszabb, ha előttünk valaki „ütött egy entert” 1-2 deciliternyi vizeletnek. A biológiai adottságot tekintve szinte biztos, hogy egy kedves hölgy…

– o –

Nulltoleranciás suhancok veszik birtokba az 1-es villamos hátsó kocsiját, a velük együtt fölkapaszkodó idős hölgyet már a felszállás során inzultálják. Egyik kezükben égő cigaretta, a másikban műanyag pohárban ital. Harsányak, gátlástalanok, vígan cirkuszolnak. Ez a külső ívű, hosszú vonal az ő igazi mozgáskörletük, ellenőrök errefelé sosem zaklatják őket. A birka nép meg tűrjön, ugyebár. Ki megmukkan, az rasszista! Nemhogy egy bérlet árát, de még a jegyét sem tudják.

– o –

Szinte lebeg. Olyan önfeledten, a nagyapák túlcsorduló büszkeségével a szívében! Ez az első alkalom, hogy a gyermekkel kettesben kalandozhatnak. Naná, hogy irány a Városliget, a megannyi csoda ígérete.

Most aztán mindenre van idő, játszótérre, állatkertre. Valahogy megvilágosodik (vagy besötétül?), hogy a gyermek még sosem utazott földalattival, sőt villamoson és buszon sem. Átszálláskor a keretlegény jegyellenőrök sorfalán is átverekszik magukat, mikor meglátja a tágra nyílt szempárban a gyermeki döbbenetet. Persze! Eddigi, kicsiny élete során mindenhová autóval vitték a jó szülők. Egyre fakul a kezdeti, boldog érzés.

Eszébe jut — milyen nyomorult gondolatok ezek —, hogy jó fél éve kuporgat erre. Csüggedésében már föl sem tűnik neki, amint a járókelők megfordulnak utánuk. Nekik tetszik ez a zsánerkép: ők ketten, kézen fogva.