és mankó nélkül vándorol a csonk
s megmerül a forrás hévvizében
s megmerül a forrás hévvizében
Radnai István:
KÖZEL REPÜLSZ AZ ÉGHEZ
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Radnai István
Fényarcú részeg istenek
az asszony. Lövészárok.
Mint kancsóból a bort,
kristálypoharát kitárod,
töltöd a gazdag, színes levet,
amely még nemrég forrt.
Ölében akna robban.
Feled elmét, szemérmet, kort,
ahogy vágya tóvá csobban –
fényarcú részeg istenek
teremtik buja testedet.
Mint szobrász, ki a földb?l
vétet agyagot, bányászott követ,
mi kibuggyan az anyaölb?l,
hogy n? legyen egykor, vagy férfi,
ki magának mez?n illatágyat vet,
s a szül?i szívet fattyú sérti,
mert virág a szerelem – megérik,
s gyümölcse tejt?l fénylik;
szemében más vágy, nincs kebel,
nekem csak mámor , s emlék,
telten buggyanó édes n?i mell,
vérz? seb édes párás testeden,
mit szobrász vett és vét a földb?l,
illatos szoborrá nyújt, vagy döngöl.
Testeden cseppként gy?lik a pára,
izzad a b?r és ékes ajkaid,
s az öv, fehérnem? mit kezem lazít,
legyen élet a halál p?re ára
és vérnek soha úgy senki nem örül,
mint lövészárok bakája körül,
ha vágyban akna robban –
a természet ?rzi titkos álmait,
s tudjuk megint ketten vagyunk,
ébred, s felfogja borzolt agyunk,
s mint ajtó, szorosan a tokban
rám zárulsz, kulcsomra kedvesem.
Telnek az évek míg újra megterem
öledbe mag, s testeden a pára,
s az asszonysors drága ára.
Részeg istenek miért a mámort
adtátok, megtartották a pohár bort,
miért belénk gyúrtátok az izzó vágyat,
mely olykor felgyújthatja az ágyat
és miért csókol, szorít a comb,
hogy szinte megtörik a csont,
amikor vágyam aggként ifjan éget
és mankó nélkül vándorol a csonk,
s megmerül a forrás hévvizében.
Itt maradok kifosztva szegényen,
míg füvét magára zárja amit bont-
hat kezem remeg? ujjal,
hogy véled mint egykor játsszak, újra,
mint részeg istenek magas hegyén,
hol fújtat az isteni kohó s kemence
és kovácsolódik istenn?k kedvence
s a kín tiéd, a gyönyöröd enyém.
