Adj Uram életet,
köszönöm!
Adj Uram nehézséget,
köszönöm!
Megfelelek Néked.
Adj Uram hitet,
köszönöm!
Adj Uram erőt,
köszönöm!
A boldogság is eljő.
Kicsi gyermekként hozta el hozzám édesanyja agyagozni. Kétségek között, mert — bár óvodás korú volt a kisfiú — nem beszélt, nem sok embert fogadott el maga mellett. Édesanyja szerint „látó” a gyermek, aki érzékeli mások auráját — a kisugárzást, az energiamezőt, mely minden embert körbevesz.
Jól együttműködtünk. Nem kérdezősködtem, nem nyaggattam a gyermeket felnőttes butaságokkal. Gyúrtuk az agyagot, megmutattam a technikai lehetőségeket, hogyan lehet korongon edénykét formálni, hogyan lehet a kezünkkel alakítani, nyújtani, szobrocskázni…
Amikor elérkezett a nyári szünidő, bezárt a szakkör egy időre. Egy kicsi cserepes virágot kaptam tőlük, fokföldi ibolyát. A kisfiú maga választotta — mondotta az édesanyja — nekem. Nagyon meghatódtam tőle. Óvtam, vigyáztam, öntözgettem és állandóan nyíltak rajta a kis lila virágok.
Telt az idő, sokáig nem hallottam felőlük, de a virágról naponta eszembe jutottak. S a gyermekre gondolva mindig valamilyen megmagyarázhatatlanul nyugodt és szeretetteljes érzés fogott el…
A minap az édesanyjával találkoztam. Éppen akkortájt, amikor az erőm fogyóban volt, mint a Hold… Látszólagosan… Hiszen tudjuk, az égitest állandó nagyságú és mindig a helyén van. A Föld árnyékának rávetülésétől tűnik úgy, mintha néha fogyna, azután meg hízna; hiszen minden csak viszonylagos. Kérj csak segítséget s küldi az Úr! Az édesanya hálával szólt azokról a szakkörös napokról, amelyekben bíztattam őt, ne adja fel, nincs semmi gond a gyermekkel, csak más, mint a többiek… Autista.
Ma már ötödikes iskolás, beszél, a matematikát, csillagászatot mélységeiben ismeri, és sokkal többet tud róluk, mint egy átlag felnőtt… A visszafogottsága még szembeötlő, nem fogad el akárkit. Hiszen „lát”. Érzi a másikról, hogy megközelíthető-e s ehhez nem kell elhangoznia egyetlen szónak sem. Érzi az irigy, rosszindulatú, gonosz embert; hozzájuk meg sem próbál közeledni, mert nem lehet. Akiből jóság, szeretet, önzetlenség árad, azokhoz ragaszkodik.
A kommunikációnak csak egyik változata a beszéd és annak írott formája. Ez behálózza most a Földet keresztben-hosszában az internet által. S a kimondott, leírt szó energiát gerjeszt. Az nem mindegy azonban, hogy milyet… Többségében sajnos negatívot: a hamis, hazug, áskálódó kifejezések, a szeretet nélküli, üres mondatok ártalmasak. Hiszen hallgassunk csak bele a hírekbe! A szenzációt az jelenti, ha katasztrófáról, kárról, vérontásról tudósítanak. Egymásra mutogatás, rágalmazás, pocskodiázás jellemzi sokszor a riportalanyok megszólalását. Hazugságok, kitalációk. Sokkal ritkábban hangzanak el dicsérő kifejezések, az örömre, szép tettekre utaló híradások. S nézzünk szét a magunk háza táján! Milyen viszonyban vagyunk szomszédainkkal? Megállunk-e egy-két szóra, ha látjuk őket, vagy csak fejbiccentve továbbsietünk? S a barátaink. Figyelünk-e eleget egymásra, tudunk-e tiszta szívből, őszintén beszélni egymással? Mennyire érdeklődünk irántuk? Megmondjuk-e a szemükbe, ha hibáztak valamiben, hogy azt másképp is tehették volna? El merjük-e mondani nekik a véleményünket úgy, hogy eközben a barátság csak izmosodik, nem pedig elsorvad? Képesek vagyunk-e a bocsánatkérésre, ha úgy hozza az élet, hogy vétettünk valamivel a barátunk ellen? Szándékosságot föl sem tételezve! Képesek vagyunk-e mi magunk megbocsátani?
Ennek az autista gyermeknek nincs szüksége föltenni ezt a rengeteg kérdést. Nincs szüksége a válaszra. Ő tudja, mert érzi. Elég, ha melléd lép: vagy átölel, vagy tovaszalad. Szavakkal képtelenség becsapni őt. Egyet tehetünk: szeretjük. Érdek nélkül. Tisztán.
Mellőlem nem szaladt el.
2010. augusztus 9.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Rózsa Ibolya
