Szembenéztem
a megrokkant fákkal
ágakon vak lovak kalimpáltak
tüzesek
nyeregfaló
dőlt betűk
sörényén tarlótüzek füstje ült
árnyat csókolt
testemre a hajnal
harmatár hullt szétomló arannyal
múlt ködén át
s mint aki napba néz
a világ terhét
rakta rám egy kéz
úgy zuhant be
az ablakréseken
a részeg fénycsík pengeélesen
ágyamba hogy fájt
mikor hozzám bújt
mindketten a feloldozást vártuk
én megadón
ő meg gyilkos késsel
fülembe súgta
siess
ne késs el
Kávét főztek
a habos tejúton
gözölgőn
te…vagy ő
már nem is tudom
Legutóbbi módosítás: 2010.08.18. @ 21:47 :: Seres László
