Csendes éjjelen
a múlt árnyai közül
szelíd dallamokból lépsz elém.
Hát újra itt vagy
gondolataimba gyökerezve?
Eltévedt pillanataink sebesen futnak tova
emlékeim vetít?vászonán…
Elmentél vagy én menekültem
szívem perzsel? vágyai el?l?
Már nem tudom, hisz oly rég volt…
Néha úgy t?nik,
szobám falai közt megrekedt az id?,
s a porszemeken rezdül? félhomály
egy arcot rajzol elém szüntelen,
egy hangot, egy érzést, egy ölelést,
egy szívdobbanást…
Mondd, örök szerelemre kárhoztattunk,
mint a Nap és a Hold?
A csillagos égre nézek,
s szívembe visszatér
az a mély és végtelen magány
Nélküled.
Hunyorgó szemembe
könnyeim csalnak újra csillogást.
Tehetetlenségbe jajduló vágyaink
holtan rogytak össze,
sírjaik fölött nem zokog már
összefonódó szívünk.
A távolságot s az indokokat
nem ragadják magukkal
elfutó perceink.
Nincs jelenünk,
nincs jöv?nk,
már mi sem vagyunk,
csak egymáshoz simuló
emlékeink táncolnak
csendes éjjelen.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Takács Andrea-Babu
