Egy mozgólépcs? el?tt állok. Felfelé halad, tudom, a fényre hová szívem oly nagyon vágyik, nem merek rálépni mégsem.
Felnézek. Elképzelem a napsütésben fürd?z? madarak énekét, a virágba bódult méhek zümmögését, a hajnali f?szálakon csilingel? harmatcseppek ragyogását, a falevelek suttogását, ahogy a szélhez simulnak, a kerget?z? szitaköt?k táncát a csillogó víztükör felett. Elképzelem, hogy lágy napsugarak érintenek, s a gyengédség hullámain ringatózom. Elképzelem, hogy elindulok feléd.
Elképzelem…
Csak nézem meredten a felfelé futó apró „járdalapokat” miközben kattogó gondolataim feszegetik mozdulatlanságom. Néha egy-egy pillanatra mintha kezem a korlát felé indulna, néha már lábam is követné, de múltam, s kétségeim nehezékei még visszarántanak.
Talán majd holnap, talán a jöv? héten, talán picit kés?bb majd megteszem, bátran el?re lépek, s a gyorsan haladó id?vel egyre közelebb kerülök a fényhez, a helyhez ahová tartozom, s ahová szívem oly nagyon vágyik.
Talán majd holnap…
Legutóbbi módosítás: 2010.08.11. @ 09:23 :: Takács Andrea-Babu
