Valamit súghat
az alkony az éjnek.
Tornyok izzanak,
tűzfalak égnek,
s a lilába fúló kéket
fekete fecskékkel
pontozza a jegenye.
Vége a napnak.
Hunyom szemem.
Csak sziluettek
élnek bennem,
lebegő, fényes
híd a lelkem,
tűzpiros álmok
járnak rajta,
térnek, időnek
nincs hatalma.
Téged akarlak.
Fürdess harmat,
hogy fiatalnak
lássam az arcom,
mozdul a bársony,
éledsz benne,
tested leple
tenyerembe hull.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.13. @ 06:55 :: Takács Dezső