*
Kint… nem vagyok megérett a kínra,
a kővé válás embertelen alku,
bent, túl kényelmes a bensőség,
gondtalan, fáradt széken hagyott restség.
Tapasztalat tapaszt s mégsem aggaszt,
időm és terem, mozdulatlanságot terem,
bár órám ketyegve poros és meg-megáll,
földdobbanás, szívrengés, idő melyben jár.
A hidak alatt maradt, elég magány rejtve,
kinek kellene az, mit más csak úgy eldobott,
tudok ma is korgó lélekkel mosolyt lopni,
éhesre mérgezve, szeretetre hangolódni.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.15. @ 18:31 :: Thököly Vajk