Albérletet még mindig könnyebb volt találni, mint munkát. Arról eleve lemondott, hogy a központban keresse. Nem tudta volna azt megfizetni. Csak annyira vágyott, hogy Budapest közigazgatási területén belül legyen, ahol a bérlet még érvényes. Ha még egy plusz bérletre rá kell fizetnie, akkor inkább egy drágább albérlet… Végül Cinkotán, a Lapát utcában talált egy különbejáratú, azonnal beköltözhet?, bebútorozott szoba-konyhát, WC-vel és tusolóval, még aránylag elérhet? áron. Két hónapra el?re ki kellett fizetnie a lakbért. Innent?l kezdve az id? ketyegett. Addig kellett munkát találnia, miel?tt elfogy minden pénze. Ha már van munkahelye, másképpen fogadják a „hivatalos” szervek is. Egyel?re nem akart politikai menedékjoghoz folyamodni a RHSZ-hez való idézését lobogtatva. Azt esetleg végszükségben.
Amint berendezkedett, számolni kezdett. 5-10 perc gyaloglás a HÉV-ig, az 20 percenként jár, 5 perc a piros metróig, mely 5 percenként jár, fél óra a belvárosig, s ha szerencséje van, s onnan fél óra járásra már talál munkát, az napi kétszer két óra. Na, sokat nem spórolt, csak a gyaloglást az állomástól a faluig. Az is valami. Els? reggel hatkor kelt, hogy idejében a központba érjen. Lejárta a lábát, de fáradozását nem koronázta siker. Nem is számított rá, nem csüggedt el. Tudta, pénze nincs annyi, hogy egy tanári állásra várakozhasson, hiszen az iskola csak szeptember elsején kezd?dik, s akkor fizetést majd csak októberben kapna… Egy hét haladékot adott magának, hogy képzettségének megfelel? állást keressen, azután bármit elvállalna kezdetnek. No, igen, nem épp bármit, ezzel már megjárta, vigyáznia kell a megfogalmazásra.
Amikor az Örs vezér terén leszállt, eszébe jutott, hogy jobb lenne bevásárolnia itt. Nem tudta, meddig vannak nyitva az üzletek Cinkotán. Nagy pech lenne éhesen lefeküdni… Holnap meg kell néznie az órarendet, s az árakat is. Egyel?re mindenb?l a legolcsóbbat kell vennie. Egy fillért se dobhat ki az ablakon. Vett kenyeret, a legolcsóbb felvágottat, egy margarint, tejet, étolajat, majd bement a zöldségesbe.
– Kérek egy kiló pityókát, egy vinetét, fél kiló murkot, s egy kötés petrezselymet – mondta az eladón?nek. Az csak rábambult.
– Nem értettem.
– Egy kiló krumplit, egy vinetét, fél kiló murkot, egy kötés petrezselymet, ja és kérek két árdét is, legyen szíves – jutott eszébe, hogy a pityóka az tipikusan székely kifejezés. A paradicsomot drágállta, arról lemondott.
– Itt a petrezselyem, a krumplit mérem azonnal, de a többi nincs.
– De hát ott van… – futott ki Noémi száján, majd rádöbbent a vinete és a román vânÃ?Æ?tÃ?Æ?, a murok és román a morcov, valamint az árdé és a román ardei[1] közti hasonlóságra. Hát igen, mindezeket a regáti románok árulják a brassói piacon. Az árcédulák vizsgálata közben megismerte a sárgarépát, és a padlizsánt. A paprikát már ismerte, azt otthon is használják, f?leg a pirospaprika alakjában. Miután végre szót értettek, az eladón? rákérdezett:
– Hova valósi drágám? – célzott a sohasem hallott tájszavakra.
– Brassói – világosította fel Noémi.
– Az hol van? – kérdezte az eladón?.
– Csehszlovákiában[2] – tájékoztatta a kollégan?je, hogy igazolja tájékozottságát a földrajz tudományában.
– Hol tanult meg ilyen szépen magyarul? Még a hangsúlyán is alig érzik…
Noéminek az agyára ment a vér. Aztán inkább magába fojtotta a véleményét. Köszönt, s távozott.
Mikor már ötödször-hatodszor haladt el a Parlament épülete el?tt, már nem állta meg, hogy be ne nézzen. A belépti díj aztán megfutamodásra késztette. „Ha majd lesz munkahelyem… Még nem engedhetem meg magamnak. Addig nem!” Ahogy kilépett, balra fordult, de a háta mögül ismer?s hang ütötte meg a fülét. Egy fiatalember tört angolsággal próbált egy csoport korosabb n?vel szót érteni. A n?k egymáshoz intézett szavaikból ítélve belgák vagy hollandok lehettek, nem mind beszéltek angolul, nehézkesen értettek szót.
– Segíthetek? – szólt oda mosolyogva Noémi.
– Jé, Noémi! – örvendett meg Gábor. – Az Isten terelt téged ide. Segíts rajtam! Rám bízták e diplomatafeleségek kalauzolását, meg kell mutatnom nekik Budapestet, de sajnos nehezen értek velük szót. Épp azt próbálom velük megtárgyalni, hogy francia vagy német idegenvezet?t kérjek, amikor bemutatom nekik a Parlamentet.
– Nincs a Parlamentnek tolmácsa? – hüledezett Noémi.
– De igen. Francia-német tolmácsot rendeltek mellém, tudván, hogy én töröm az angolt. Sajnos utolsó pillanatban beteget jelentett, s már nem volt, aki beugorjon helyette. Vannak flamandok és vallonok is közöttük. A legtöbben értenek németül. Sokan angolul is. Én csak oroszul gagyogok, amivel itt semmire se megyek, s valamennyire angolul.
Noémi hamar kiderítette, hogy a francia lesz a megfelel?bb idegenvezetés.
– Mi tetszett a legjobban? – kérdezte Gábor.
Noémi hirtelen nem tudta, hogy mit válaszoljon. Szégyellte bevallani, hogy nincs pénze rá. Ám zavarát látva Gábor rájött.
– Ugye nem láttad még?
Bár Gábor nem kérdett rá, a szeméb?l Noémi kiolvasta, hogy sejti, miért jött ki. Lesütötte a szemét.
– Gyere velünk! Ennek a csoportnak ingyen van… S nem maradnál velünk? Utána a Várba viszem ?ket… Ott is elkelne a segítség.
– Hááát… Nem tudom… – habozott Noémi.
– A tolmács ebédje úgy is el?re ki van fizetve… Kárba menne… Na, gyere, ne szégyenl?sködj! Úgyse ebédeltél még a Hiltonban! – karolt belé Gábor. Noémi pedig hagyta magát megzsarolni. Jó volt valakivel szóba állni a sok bürokrata után. Ezt a napot még rááldozza.
Az ebédnél Gábor érdekl?dött.
– Hogy megy a gyökérverés?
– Albérletem már van Cinkotán.
– Szóval munka sehol semmi… – olvasott Gábor a ki nem mondott szavakból.
– Amikor kiderül, hogy román állampolgár vagyok, mindjárt húzzák az orrukat. Van, aki vallatóra fog, hogy igaz-e amit hallott a CeauÃ?Ÿescu-rendszerr?l, meg a Vátráról… Szörnyülködik, sajnál, felháborodik, de segíteni „sajnos nem tud.” Van egy másik véglet is. Tudod, hogy lesz egy székelyb?l román? – nézett Noémi Gáborra, de nem várta meg a választ. – Felmegy Pestre… Amikor e poént el?ször halottam, nem hittem el. Ma megtapasztaltam. Egy épp becsukott ajtó mögül hallottam: „Az összes büdös oláhot nem fogjuk eltartani!” Otthon bozgoroztak, itt büdösolháhoznak.
– Ne általánosíts…
– Ja, nem is akarok, de fáj ez a magatartás. Az, hogy egyáltalán létezik. Ez még a bozgorozásnál is rosszabb.
– Kértél menekült státust? S munkavállalásit?
– Egyiket sem. Nem akarok szánalmat, dolgozni akarok, el akarom tartani magam – emelte fel a fejét önérzetesen Noémi. – Munkavállalásiért majd akkor, ha már állásajánlatom is van.
– S az óra ketyeg, a pénzed fogy…
– Nincsenek illúzióim. Bármilyen munkát elvállalnék.
– Bármilyent? – kérdezte éllel Gábor.
– Na, jó, nem kell ezt épp szó szerint érteni. Egyszer szinte megjártam ezzel… – magyarázkodott Noémi. – Nincs illúzióm, hogy kezdett?l fogva a végzettségemnek megfelel? munkát találok. S a diplomahonosítással is meggy?lik bajom majd.
Gábor a gondolataiba merült, szótlanul ette tovább a levest. Amint befejezte, bocsánatot kért, majd felállt az asztaltól, s kilépett a teremb?l. Noémi közben észrevette, hogy a csoport egyik tagjának kommunikációs nehézségei támadtak a pincérrel, felállt ? is s odament segítsen. Mire visszaült, Gábor is visszaérkezett, arcán hamiskás mosollyal.
– Mennyire sürg?s neked a munkahely?
– Hát olyan tegnapra kellene… – ült ki egy kesernyés mosoly Noémi arcára.
– Mondjuk egy titkárn?i állást is elvállalnál? Idegen nyelvismeret is kell hozzá. Gondolom ez nem gond… – kajánkodott Gábor. – Nem épp nagy fizetésért, de…
– Mikor kezdhetném? – csillant fel Noémi szeme.
– Mondjuk, három órája megfelel? – mosolyodott el Gábor az órájára pillantva. Holnap hozd be a papírjaidat. S a munkavállalásiért ne fájjon a fejed, majd beszólok, miel?tt odamész! De azt hiszem, anélkül se lenne nagy problémád, ha már maga a Parlament alkalmaz…
– Azt se tudom, hogy köszönjem meg… – hebegett Noémi.
– Ne hozz szégyent a fejemre! – vigyorgott Gábor. – Jótálltam érted! Holnap kilenckor jelentkezz Szalaynénál, vedd magadhoz az irataidat, diplomádat. Várni fog, az el?bb beszéltem vele. Én holnap reggel elutazom, nem lesz id?m veled járkálni.
[1] Padlizsán, sárgarépa illetve zöldpaprika
[2] Saját élmény.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
