Drága! – nem mondhatom … Kedvesem!
Tudom. Vagy nekem.
Létezel az Időben!
Mint gyászból fölkelő Csillagot
úgy rajzollak énem csöndesen
meghúzódó falára.
Szemeid szemére kapaszkodnék,
hogy mindennap lássalak.
Megmártózzak fémesen csillogó
keresztjeidben,
amelyek naponta zsoltárra nyitnak.
Hogy hajnali harangszóként
a Hold szilánkjai asztalomra
hulljanak.
Találkozzanak tekintetem
csillogóan hullámzó párájával
szerelmesen
a társtalan időben.
2006.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.24. @ 14:23 :: Z. Farkas Erzsébet