Hamarosan megjelentek az építők. Teleállványozták az egész házat, és kezdetét vette az építkezés. A kertbe amolyan felvonulási területet létesítettek. József esténként gyanús hangokra lett figyelmes, amik a kertből jöttek.
– Furcsán zajlik ez az egész építkezés. Vagy munkások, vagy a fene sem tudja kik, itt maradnak éjszakára. Egyelőre nem történt semmi, de nem tetszik ez nekem. Túl sok itt az egyedül élő idős ember. Lehet, hogy betörni készülnek, de az is lehet, hogy simán csak fantáziálok és ezek éjszakai őrök. Ezért vettem kutyát, kint fog lakni az erkélyen.
– Ugyan már Dadus, mit érdekel. Hozzánk csak hozni lehet. Az összes ittragadt öregembernek meg alig van valamilye a négy falon kívül. A kutya nem volt rossz ötlet, Andinak lesz legalább egy „játszótársa”.
Egyik este aztán megtörtént az, amire Dadus amúgy is gyanakodott. Éppen kint volt az erkélyen, amikor megint hangokat hallott a kert felől.
– Nem kell idegeskednetek. Eddig minden simán ment. Senkinek nem szúrt szemet, hogy hetente eltűnik egy kis építőanyag. Mi vagyunk az őrök, és amíg megbíznak bennünk, addig semmi gond.
– És meddig tudjuk ezt csinálni? Most még van piacunk, hamar túladhatunk a szajrén, de mi lesz, ha befuccsol az egész? Nem mondtam, hogy rossz pénz, mert úgy egyhavi fizetés plusz. Szerintem hagyjuk abba. Ennyiért nem érdemes kockáztatni.
– Betojik vagytok, halljátok. Láttátok azt a szemben levő villát. Valami úri családé lehet, csak elmentek és egy vénasszony lakja egyedül. Biztosan kinézte már magának valami főmufti. Most még szabadon becserkészhetjük, és ha beköltöznek az új lakók, akkor kirámolhatjuk. Ezeknek mindig van olyan holmijuk, amit valahol meglovasítottak. Nem tudják a rendes értékét, hisz mind bóvlis, fogalmuk nincsen róla, hogy az a kép vagy más, amire rátették a mancsukat, mennyit is ér. Csupán azért viszik el, mert megtetszik, nem a pénz miatt. Szóval valamelyik nap körül kéne nézni abban a villában.
Dadus nem szólt senkinek sem a családon kívül, de esténként mindig kiment az erkélyre, hogy talán elcsíp még valami információt. Egy nap az építésvezető csengetett be a lakásba.
– Egy kis segítséget szeretnék. Maguk nem észlelték, hogy gyanús személyek járkálnak itt éjszaka?
Dadus nem volt otthon, munkában volt Vilmossal.
– Mi éjszaka aludni szoktunk – válaszolt Ludmilla rezignáltan. – De ha este visszajön, amikor már a férjem is itthon lesz, tőle talán többet is megtudhatnak.
– Akkor este újra benézek. Ne tessenek haragudni a zavarásért, tudom, hogy zavarjuk a nyugalmukat ezzel az építkezéssel. Pont az a problémánk, hogy hiába van három éjjeliőr, egyre több építőanyag tűnik el. Ezért is haladunk olyan nehezen. A tervek szerint az év végéig készen kell lennünk, de mindig le kell állnunk a tempóval, mert hol ez, hol az hiányzik, és nem tudok elszámolni a beépített és igényelt anyaggal.
– Ha így haladnak, akkor még jövő tavasszal is itt lesznek. De ahogy most elmondta nem maguk miatt. Nem tudja véletlenül, kik kapják majd az új lakásokat?
– Azt sajnos nem tudom, kezicsókolom. Én meg a családom biztosan nem, pedig be van adva a kérelmünk. Három gyerekem van és egy szoba–konyhában élünk évek óta. Tetszik tudni, vidékiek vagyunk, de a jobb megélhetés miatt felköltöztünk a nejemmel. A szülök, azok otthon maradtak a kis házban, és a tsz–ben elvannak. Megvoltunk ott mi is valahogy, és még a hely is elég volt, ha szűkösen is, de az ember önálló életre vágyik. Így kerültünk fel a fővárosba.
– Jöjjön vissza este, és a férjemmel beszélje meg a továbbiakat.
Amikor Dadus – alias József – hazaért, az építésvezető már várta.
– Nem tudok, egyelőre semmi érdemlegeset mondani magának. Járkáltak ide idegenek, én nem láttam, hogy elvittek volna valamit. Ne vegye rossznéven, én nem az a fajta ember vagyok, aki ok nélkül figyeli a másikat, adatokat gyűjtsön róla, és azokat jelentse. Figyelek esténként, de csak akkor, ha valami gyanúsat észlelek, vagy a kutya jelez. A mendemondáknak nem hiszek, így nem tudok, és nem is fogok senkit sem gyanúsítani.
– Miért nem mondtad el neki, amit nekünk meséltél? – korholta Jancsi néni, a felesége
– Azért, mert nem akarok semmibe sem belekeveredni. Ha véletlenül tetten érem őket, akkor majd értesítem a rendőrséget. Van nekem elég gondom, felesleges még többet szereznem. Még a látszatát is el akarom annak kerülni, hogy megbízott figyelő spicli névvel tiszteljenek a környéken.
– Akkor nem is hallottál semmit sem?
– Vedd úgy, hogy nem. Ne szólj szám, nem fáj fejem.
Persze, hogy tovább figyelt esténként Dadus, míg aztán az egyik éjszaka mégis lecsapott rájuk. Bojszi, a kutya nagy ribilliót csapott, mert a „munkások” amikor hazaértek az akcióból nem tudtak megegyezni valamin. Dadus nem értesítette a rendőrséget, hanem maga ment le a kutyával és egy karóval. Alaposan helyben hagyta a társaságot és az időközben kiérkező rendőröknek már csak össze kellett terelni a díszes társaságot. Dadust felterjesztették volna kitüntetésre, de ő elutasította.
– Nem csináltam én semmi rendkívülit. Kár, hogy nem tudtam őket megakadályozni abban, hogy egy egyedülálló, nyugdíjas nőt zaklassanak, és megverjenek. Maradandó emléket okoztak neki ezzel. Nem volt szegénynek elég a háború, most még ezt is meg kellett érnie.
Végül is maradtak a pénzjutalomnál, mivel Dadus mereven elutasította, hogy bármiféle rangot vagy kitűntetést adományozzanak neki. A pénzen házinyulakat vásárolt. A kertben egy egész nyúlfarmot létesített. Ezzel is javította a család „húsellátási” keretét. Nem is lett volna semmi baj, amíg a kis Andi rá nem jött, hogy a vasárnapi asztalra felszolgált ebéd alapanyagát a nyuszik képezik.
Ezután meg kellett semmisíteni az egész nyúlfarmot.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
