Berta Gyula : Rák, bennem? úgy-e csak képzelgek?

Nyomtatás

Ismét leültem a billentyűzet elé… Ki tudja, meddig tehetem ezt, hogy mindenféle irodalmi…

Á! Ez nem történhet meg, nem, még nem!

Portál és a portálok is, egyáltalán. Szóval: igen. Nehéz most nekem erről beszélni… Mégis úgy gondoltam, ezt még elmondom. Ha ma megteszem, még lesz talán erőm leírni ezt a néhány sort… El kell mondanom, itt és most, mert hol mondanám el, más helyen, hol? Talán vigaszra volna szükségem, vagy csupán…

Nem! Nem együttérzést várok, csak feszül bennem, ennek a lehetetlen állapotnak a tudomásul vétele. Nem hittem volna, és úgy tűnik, hogy mégis… Érdemes-e egyáltalán ilyesmivel traktálni a sok, boldog irodalomkedvelő olvasót. Nagyrészt már kiismertek itt amúgy is. Általában többen tudják, már előpre az írásom várható befejeződését.

Ez alkalommal azonban egy olyan történést mondok el, ami nem a szokott módon ötlött fel, bennem. Nem szokásomhoz híven, a szavakkal játszva jutottam el egy ötlethez, melyet meg kell osztanom, nem! Sajnos, vagy nem, a történet elszomorít engemet is. Azaz főleg engem. Az olvasót arra kell kérnem, ő ne szomorkodjon. Egyúttal elnézését is kell kérem, amiért én, a pici kis porszem beképzelten ilyent kérek is, egyáltalán, hiszen hogy jövök én ehhez, mit képzelek én magamról?

Magam sem tudom…

Amit tudok az, hogy esténként arra lettem figyelmes, valami fájdalom ütötte fel fejét a mellkasomban. Belopódzott, és már jó ideje itt honolt, de természetesen nem adtam meg neki az esélyt azzal sem, hogy róla, az érzésről gondolkodjak. Struccpolitikát folytattam, s nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ez egyáltalán nem így van. Eleinte megnyugtató volt, s már sikerült, csaknem teljesen elhitetni magammal, hogy mindez nem így van. Régebbi tanulmányaimból tudtam azt is, hogy ott, ahol a fájdalom nap, mint nap jelentkezik- sejtésem szerint (persze nem vagyok én sem orvos), tehát ott nincsenek idegvégződések, vagyis emiatt nem érezhető a fájdalom sem.

Igen súlyosnak véltem éppen ezért mindezt, hiszen én érzem, majd minden nap.

A dolog természete, várható végkifejlete így meg fog akadályozni abban a förtelmesen alaptalan elképzelésemben, hogy én majd egyszer csak megírom a könyvet, amit majd egy alkalommal kitesznek a könyvesbolt polcára, akár többedmagával együtt is, s vevőkhöz kerülnek ezáltal.

Ó, még ha csak megvennének belőle, akár csak egyet-kettőt is, de minderre már sajnos nem kerülhet sor.

Nem is érdekes, úgysem a pénz miatt… Úgy tűnik, sajnos ezt már nem érhetem meg. Minden este érzem, s éreztem a dolog kérlelhetetlen jelenlétét, talán ez vitt arra az elhatározásra, hogy kénytelen-kelletlen elmentem az orvoshoz. Jó orvosunk van, nem panaszkodhatok rá, ez alkalommal mégis kétkedve hallgattam a panaszomra vonatkozó reagálását. Persze gondolom, neki is kellemetlen az ilyen betegnek elmondania, hogy „kedves Beteg, önnek a tünetek alapján… Hátra van még körülbelül…” Az én orvosom nem ezt tette, először a munkámról kérdezett; mit dolgozok, mivel foglalkozok egyáltalán, majd diplomatikusan írt valamit egy papírra. Mondta, ha továbbra is így érzek, menjek el egy kollegájához, aki más szakon végzett ugyan, mint ő, de nagyon jó szakember, s biztosra veszi, hogy ha nagyon muszáj, akkor segíteni fog.

Eltettem a papírt, szomorúan, megadóan, meg sem néztem, mert sejtettem, hogy bizonyára egy onkológus kollegájához küldött.

Természetesen még nem mentem el a kollegájához, ki akarná a halálos ítéletét szakszerű orvosi diagnosztikában viszontlátni, mert én nem.

Folytattam a tevékenységemet, a munkámat végezve jártam a vidéki településeket, motorbiciklimet óvatosan vezetve jártam be a megye hozzám tartozó községeit, nap, mint nap.

Így munkám végül eléggé lekötötte figyelmemet, egészen a tegnapi napig, amikor is már olyan fájdalmakat fedeztem fel az érintett testrészemen, hogy úgy gondoltam, mégis igénybe kellene vennem a doktorom kollegáját, hiszen többen felépültek már ilyenből, úgy tudom.

A recept-lapon az alábbiakat olvashattam: „Tisztelt reumatológia! Kérem, a beteget megvizsgálni szíveskedjenek, munkahelyi, közlekedési okokból valószínűsíthetően reumatológiás góc okozza fájdalmait. (Aláírás, pecsét)”