“Hogy a napból hozott tűz fellobbanjon bennünk is, el kell égnünk,
ahhoz mindent: szerelmet, gyermekségünket, játékot, mindent föl kell áldoznunk:
önmagunkat…
(Latinovits Zoltán, 1975)*
ahhoz mindent: szerelmet, gyermekségünket, játékot, mindent föl kell áldoznunk:
önmagunkat…
(Latinovits Zoltán, 1975)*
A nap tüzéből
maradt-e valami még,
kihunyó égről
a csillag is leég,
az áldozatok
máglyáján mindig
születik egy új ég,
mikor a lázadások
eljutnak a hitig,
s azt mondják, már elég!
Menekülni néha kell,
csak az a gond, hová,
elsorvadt lélekkel
válni úttalanná,
égni, elégni
belső tüzektől,
s a máglyát táplálni
önlényegünkből.
Zavaros szellem,
zavart lélek,
már a szerelem
tüze sem éget,
megkeseredett
az örök gyermek,
játékot vesztett,
tervek mennek
a nagy semmibe.
Akkorra már
a sors sokat űz,
elfogyott a
napból hozott tűz,
máglyafüst festi
sötétre az eget,
s minden, mi létezett
belül már semmi.
Menekülni néha kell,
nincs játék, szerelem
kihunyt tüzekkel,
s mikor már szinte
hamuk vagyunk,
tudjuk, elégett teljes
önmagunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Bonifert Ádám
