Minden nap megmérettetek
és magamhoz öregszem
– csöndem szemlélőbb és belül
lázadozóbb a testem.
Valami rám sűrűsödik,
aszúja lesz a szónak,
de egyre ritkább a szüret,
mi mámorosra nógat.
Ülök egyedül. Nincs aki
kezembe telt pohárt ad,
innék, de alig mozdulok,
– hiányoznak a társak.
Gyalulatlan fa asztalom,
a poharam agyagból,
s lassan, míg végül elfogyok,
kortyolgatok magamból.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.08. @ 06:57 :: Böröczki Mihály - Mityka
