Itt, a Teleki téren keresett meg a Királylány…
Ha felkérnének, hogy gyermekeknek — netalán agglegényeknek — mondjak el egy mesés történetet, az „A Királylány váratlan megjelenése” lehetne. A következő sorok a mese és a valóság határán állnak, ahová most elhívhatom Kedves Olvasómat.
Napjaink Királylánya nagy gazdagságban és luxusban élt, amiből szeretett volna kitörni —, mivel már nem tudta elviselni azt a bőséget, mit szülei számára biztosítottak.
A pohár végképpen betelni látszott, amikor a szülők egy másik még hatalmasabb és még gazdagabb királynak fiát választották volna számára — egy plusz púpkirálysággal.
A királylány ekkor úgy döntött, hogy elindul a világba és megkeresi azt, akinél nem fenyegeti többé az örökös gazdagság veszélye.
Így jutott el Magyar Köztársaságba és annak fővárosába — Budapestre.
Itt bolyongott sokáig, míg el nem érkezett a város legszegényebb kerületébe, hol magam is lakom. Hosszasan időzött a Teleki téren, majd csak úgy találomra felcsengetett az egyik társasház kaputelefonján — történetesen oda, ahol én lakom.
Hitetlenül tartottam kezemben a kaputelefont, amikor kérdésemre, hogy ki az —, egy igen kedves női hang azt felelte, hogy én vagyok, a Királylány. — A Királylány (?) —, de jó vicc gondoltam és kirohantam a térre néző szobába, lenéztem az ablakból, és ott láttam felülnézetből egy ragyogó — valóban királyi teremtményt, mit magam sem hittem el!
Nem szerettem volna méltatlanul a királylány elé állani, s gyorsan lefürödtem és fejet mostam, majd hajamat megszárítottam. Sietve fogat mostam. Cipőimet ragyogóra fényesítettem, s előszedtem a legszebb molyrágta öltönyöm és nyakkendőt kötöttem —, ami nem a legkönnyebben sikerült.
Megfésülködtem és már indultam, bezárva a bejárati ajtót — „biztos ami biztos” alapon, különben is mihez kezdenék hozzám váratlanul betolakodó idegen egyénekkel(?), pont akkor-amikor a Királylány elérkezett hozzám, egy nem hivatalos látogatásra —, bár még nincs itt!
A lift, az most sem működött de az izgalmam lerövidítette a hat emeltnyi lépcsősort.
Amikorra leértem nagy hamar, azonban már senkit sem találtam ott, azaz egy idős koldusnőt csupán, ki — kérdésemre a Királylány felől —, az Ég felé mutatott.
Majd érdeklődtem, hogy ő kit keres, amire azt felelte, hogy csak úgy találomra felcsengetett egy lakásba — de nem volt otthon senki — és csupán egy kis szeretetre vágyna. Megkérdezett, hogy hová készülök ily „elegánsan”? Felhívtam ezután magamhoz, egy kis beszélgetésre. Megkínáltam jó forró teával és megkérdeztem, hogy nem olvashatnám—e fel neki legújabb írásomat, melyen éppen dolgozom. Simán belement — mint kés a vajba…
Így kezdhettem bele: „A Királylány váratlan megjelenése” című munkám felolvasásába.
Nagy átéléssel hallgatta mindazt, mit olvastam — s még könnyei is eleredtek és elmosták minden magányát, bánatát és szegénységét, de még az arca is megtisztult és teljességgel megfiatalodott, hogy gyönyörű szép Királylánnyá változzon át, s talán még glória is ragyogott a feje felett.
Meghagyom, nagy zavarban voltam és azonnal megkérdeztem, nem látta-e, hogy hová lett az öreg koldus néni? Majd, kézen fogott és a térre néző ablakhoz vezetett — és az Ég felé mutatott. Magam is égtem — és így értettem csupán meg azt, hogy minden az Ég felé mutat.
A Királyné nálam maradt és megkért, ha mondanék néki egy kedves történetet(?), mely az Ég és a Föld határán húzódik éppen. Egy pillanatnyi türelmét kértem csak, hogy levehessem fényes öltözetemet-öltönyömet.
Talán Szent Orsolya lehetne az, ki maga is királyi leány volt, aki figyelne most soraimra és meg tudná erősíteni e sorok valóságtartalmát.
De Te miért ne hinnéd el történetemet(?), hiszen semmi nem lehet természetesebb annál, mint amikor egy Királylány megkeres. — Személyedben.
Mátraballa — 2009. máj. 27.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.30. @ 11:42 :: Bősze Emil Miklós
