Még ki sem aludtak az utcán a holdvilágot ?rz? lámpafények, melyek magasan nyúltak az égbe s zsiráfként legelték le a sötétség fénymaradékait, s szórták szét a beton nyirkos felszínén, én már az iskolába igyekeztem, s hosszú, nyújtott lépteimmel beléptem gondolataim s?r? folyamába. Az eszem már a lány körül forgott.
A városra rászakadt a tél fehér gyöngyöz? abrosza, s szél futkorászott a hó porszemcséin felkavarva azt, s selyem fátylat húzva az iskolába igyekv? els?sök szeme elé. Az iskola kapujához érve gúnyosan néztem ?ket, hogyan birkóznak meg a zord fallal, melyet az id?járás vont eléjük.
Az udvaron a futballisták makacsul próbálták feltörni az id? jeges bilincsét a pályáról, hogy h?n szeretett b?rlabdájukat kergethessék.
A pálya szélén tanárok illedelmesen kérdezz-felelek játékba bonyolódtak egymással, s egyszavas mondataik közepette cinikusan megjegyezték – bár csak a tanulásban is ilyen kitartóak lennének. A büfé kinyitott. A kisebb korosztály még fel sem ocsúdott a reggeli mámorító b?ségét?l, de a kötelez? cukorkavásárlást az ajtóhoz tódulva szertartásszer?en tették meg.
A végz?sök – vagy ahogy iskolai körökben szólítani szokás ?ket -, a „vagányok” az el?térben sorakoztak annál az ablaknál, amely mindig olyan élesen világított, hogy még egy szarkát is megvakított volna. Szokás szerint az üvegben udvaroltak maguknak, zsíros és zselét?l csatakos hajukat igazgatták jobbról balra, amit?l szemlátomást megnyugodtak és visszanyerték lelki egyensúlyukat.
Figyeltem az iskola életének módosulatlan jeleneteit, ahogy újra és újra lejátszódik a reggel megszokott folyásában s a már oly sokszor összerakott film mozaik tökéletes pillanatai sorából hiányzott: a lány.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.17. @ 11:22 :: Czirják Gergő