Négy fal között
csökken a mozgásterem,
toporzékolva dübörgök,
a vakolat omlik,
a fal ahelyett, hogy puha volna,
még keményebb,
az idő szabad szárnyalásba kezd,
de te itt maradtál,
egy faltörő vágyként bennrekedt,
kifelé tekintesz,
behatárolt ütésed
a fejembe kong, faltól falig;
érzelmekben lefeslett szegény,
képzeletben gazdag,
elvetemült fajta;
kipréselődsz a nyomott levegőben,
eltaszítod a lényegre-törőt,
kopott árnyalatát magadénak érzed,
s halált megvető bátorsággal
nem hagyod annyiban,
de a közelről kinagyított penészes tény
nem a lényeg,
az csupán egy külön vágányra terelt
poshadt háttérdíszlet.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.08. @ 13:33 :: Horváth Nóra
